
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Bereczki Zoltán kislánya, Flóra még csak egy éves lesz, így idén biztosan belföldön nyaralnak, ám a pihenés mellett munkából sem lesz hiány. Zoli a nyíregyházi Vidor fesztiválon látható majd, illetve jelenleg is az augusztus 19-ei siófoki nagykoncertjére készül.
A színész többek között azt is elmondta, hogy ezekben a balatoni koncertekben az a különleges, hogy nem csak azok az emberek mennek el a fellépésére, akik kifejezetten miatta mennének, hanem azokból áll a közönség, akik abban az időszakban éppen ott nyaralnak. Így az újdonság erejével hatnak produkciói, minden alkalommal úgy érzi meg kell nyernie aktuális nézőit, ezzel új rajongótábort szerezve magának.
A kétgyermekes apuka egy kis kulisszatitkot is elárult a műsorban, miszerint minden egyes színpadra lépés előtti ugyanúgy izgul, mint karrierje legelején. A kezdés előtti utolsó öt percet mai napig nehezen viseli, azonban amikor felmegy a színpadra minden kétsége elszáll és átadja magát a pillanatnak.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát