
Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt
A szörnyű tragédia még 2021 tavaszán történt az amerikai Nevada államban, amikor Terrell Rhodes vigyázott barátnője, Taylor Nicholson kisfiára, míg kedvese Coloradóba utazott a komoly műtéten átesett édesanyjához – írta meg a Crime Online csütörtökön.
A szerelmesek a nő távollétében azonban rengeteget veszekedtek, a viták pedig odáig fajultak, hogy a fiatal édesanya május 3-án SMS-ben szakított a férfivel.
Rhodes azonban két nappal később felhívta Taylort, hogy ha visszaér, gyermekét, a kétéves Amari-t nála már ne keresse, elvitte tőle a kicsi nagynénje.
Pár telefon után azonban kiderült, hogy nem mond igazat, így az aggódó anyuka azonnal riasztotta a rendőrséget.
A hatóságok nagy erőkkel vonultak ki a férfi lakásához, ahol egy zacskóban koszos kisfiú ruhákat és a falon óriási vérfoltokat találtak.

Fotó: Taylor Nicholson
Rhodes ekkor bevallotta, hogy a gyermek bepisilt és ettől annyira dühös lett, hogy többször ököllel ütötte meg. Csak akkor hagyta abba, amikor már leállt a kisfiú légzése.
A nyomozók később egy sekély gödörben bukkantak rá gyermek holttestére.
Az ügyben végül a napokban emelt vádat az ügyészség, minimum 20 év szabadságvesztés kiszabását indítványozták.
A férfi július 30-án áll bíróság elé, akkor hozzák meg a végső ítéletet.

Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt

Négyen meghaltak egy szmolenszki műtrágyagyárat ért ukrán dróntámadásban

Kiugrott egy diák a telcsi iskola ablakán, miután rosszabb jegyet kapott fizikából

Mianmarban a hadsereg egy piac ellen intézett légicsapást, sokan meghaltak

Tévedésből raboltak el egy idős férfit Ausztráliában, holtan találták meg

Akarata ellenére sorozták be, végül orosz fogságba került egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú férfi

Többen meghaltak egy Washington állambeli késes támadásban

Lezuhant Törökországban egy F16-os harci repülőgép, meghalt a pilóta

Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince

Megnyalta a kutyája, amputálni kellett az összes végtagját

Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte


