
„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról
Az új brit 50 pennys és a külön gyűjtők számára készített 5 fontos érmék a nemrégiben trónra lépő III. Károly király arcképét hordozzák, melyet maga az uralkodó hagyott jóvá korábban. Az érméket Martin Jennings brit szobrászművész az uralkodóról korábban készült fotók alapján alkotta meg.
Az évszázados hagyományoknak eleget téve Károly ellenkező irányba tekint, mint elődje, azaz balra, míg II. Erzsébet királynő portréja a korábbi érméken jobbra tekintve szerepel.
Az 50 pennys érme hátoldalán a II. Erzsébet királynő 1953-as megkoronázásának emlékére vert érmén látható minta másolata látható. A különleges veretként készült 5 fontos hátoldalán a néhai királynőről készített két új portré szerepel, melyek uralkodásának kezdetét és végét fejezik ki, átfogva azt a hét évtizedet, mely alatt a monarchia fejeként több tucat ország és a Brit Nemzetközösség uralkodója volt formálisan.
A Királyi Pénzverde tájékoztatása szerint az érméket október 5-től teszik hozzáférhetővé a gyűjtők számára, az 50 pennys érme pedig még az év vége előtt, várhatóan néhány héten belül forgalomba kerül, bankfiókokon és postahivalokon keresztül bevezetve azt a hétköznapi készpénzhasználatba.

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek

Előkerültek a halála előtt készült utolsó képek Kálloy Molnár Péterről

Meghalt Kálloy Molnár Péter

Cooky a többkulcsos adórendszer bevezetése ellen: Ha valami jól működik, ne nyúlj hozzá!

„Egy királylányt vittem táncba” – Videón Demcsák Zsuzsa és szalagavatós lánya