
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Övsömörrel küzd Liptai Claudia, ami miatt nemrég bekerült a Honvédkórházba. Pénteken egy rövid helyzetjelentést adott a közösségi oldalán, amelyben beszélt az állapotáról.
Ezt a néhány napot, ha lenne, se kívánnám az ellenségemnek
– fogalmazott, ugyanis annyira maga alatt volt, és olyan fájdalmai voltak – amelyek még mindig nem szűntek meg teljesen –, hogy néha még a saját családjának sem vette fel a telefont. Elmondása szerint még sokáig kell gyógyszereket szednie, és a fájdalmak is még jó ideig nehezítik majd az életét.
Péntek esti színházi szereplését még le kellett mondania, de szombatra már engedélyt kapott, hogy beüljön a Sztárban Sztár All Stars zsűriszékébe.
Liptai Claudia üzenete végén kifejezte háláját a róla gondoskodó orvosok és nővérek felé.
Kapcsolódó tartalom:

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát