
A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?
2021 októberében a film egy jelenetének felvételekor az új-mexikói Santa Fében Baldwin véletlenül éles lőszerrel töltött revolvert használt, és lelőtte az operatőrt, Halyna Hutchinst, valamint megsebesítette a rendezőt, Joel Souzát.
Melinda Spadone, a produkció és Baldwin ügyvédje hétfőn közölte, hogy a forgatás folytatódik, Baldwin továbbra is Harland Rust szerepét játssza, és a sérüléséből felgyógyult rendező is tovább dolgozik a filmen. Továbbá az elhunyt operatőr férjét a produkció executive producereként alkalmazzák.
A közlemény szerint az a cél, hogy a filmet befejezzék. A Santa Fé-i kerületi ügyész csütörtökön jelentette be, hogy vádat akar emelni Hutchins halálával kapcsolatban Baldwin és a film fegyverekért felelős kellékese, Hannah Gutierrez-Reed ellen két rendbeli gondatlanságból elkövetett emberölés miatt.

Fotó: Shutterstock
Baldwin októberben egyezségre jutott a Hutchins család által indított perben, amelynek értelmében az operatőr férje beszáll a film elkészítésébe, és a forgatás januárban folytatódik. Baldwin tagadta, hogy felelősség terhelné a haláleset miatt, arra hivatkozott, hogy éles lőszernek semmi keresnivalója nem volt a forgatáson, és egyedül a fegyverek biztonságos kezeléséért felelős kellékes hibáztatható a történtekért.
A Santa Fé-i seriff hivatala még nem zárta le a nyomozást abban az ügyben, hogy hogyan került éles lőszer a revolverbe. Jogi elemzők szerint az ügyészségnek nehéz dolga lesz, ha el akarja érni Baldwin elítélését, anélkül, hogy bebizonyítaná, a színész tudhatott róla, hogy éles lőszer van a forgatáson. Egyes szakértők úgy vélik, vádalkut akarnak kötni Baldwinnal - közölte az MTI.

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?

Csak a romok maradtak: Sokkoló felvételek készültek Kovács Reniék megsemmisült házáról

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet