
Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron
Balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre 2021. november 28-án este. Két autó ütközött össze Debrecenben, a Segner téren. A balesetben senki nem sérült meg, a rendőrök azonban észrevették, hogy az egyik autó sofőrje, egy 24 éves férfi feltűnően lassan, vontatottan beszél. Mivel az alkoholszonda, mindkét járművezetőnél negatív értéket mutatott, ezért a fiatal férfit előállították a rendőrkapitányságra kábítószer-gyorstesztet alkalmazni vele szemben.

Fotó: Rendőrség
Mint kiderült, a kocsi sofrője drogot hatása alatt ült a volán mögé. A baleset körülményeinek vizsgálata során megállapították a rendőrök, hogy a férfi a felelős. A lámpa piros jelzése ellenére hajtott be a kereszteződésbe, ahol összeütközött a szabályosan közlekedő, fekete Audival.

Fotó: Rendőrség
A debreceni rendőrök bódult állapotban elkövetett járművezetés gyanúja hallgatták ki gyanúsítottként a helyi lakost, aki elismerte a felelősségét a baleset okozásáért. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek - olvasható a rendőrség honlapján.

Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron

Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt

Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet

Összecsomózott övek tartották össze az M3-ason száguldó horrorkaravánt

Helyszíni fotókon a Mol tiszaújvárosi üzemében történt robbanás, egy ember meghalt

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán