
Itt vannak a hatos lottó heti nyerőszámai
Intézkedni akartak vasárnap 22 óra előtt néhány perccel Tarnamérán a Hevesi Rendőrkapitányság egyenruhásai egy személyautó sofőrje ellen, aki azonban a jelzéseiket figyelmen kívül hagyva továbbhajtott.
A rendőrök követték a férfit egészen Gyöngyösig, ahol a helyi járőrök szintén megpróbálták megállítani. A Szurdokpart úton azonban az ámokfutó nekiütközött a szolgálati kocsinak, majd segítségnyújtás nélkül továbbment, azonban néhány utcával később megállt az autóval, és futva próbált menekülni, sikertelenül – közölte a rendőrség hétfőn.
A rendőrök elfogták és előállították a 23 éves helyi férfit, akinek tovább gyűrűzött a története. Ruhájában kábítószergyanús anyagot találtak, és a drogtesztje is pozitív lett. Kiderült az is, hogy tavaly év végén a bíróság 10 hónapra eltiltotta a járművezetéstől az önjelölt autóversenyzőt.

Fotó: rendőrség
Így segítségnyújtás elmulasztása, járművezetés az eltiltás hatálya alatt és kábítószer birtoklása bűncselekmények gyanúja miatt indult ellene eljárás – tette hozzá a rendőrség.
A nyomozó hatóság kezdeményezte az őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását.

Itt vannak a hatos lottó heti nyerőszámai

Időjárás-jelentés: A következő napok rácáfolnak decemberre

Szörnyű tragédia Mikuláskor, gyászba borult az ünnep Kisvárdán

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában