
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Olyat láthatnak a 12 év után visszatérő Megasztár második adásában a nézők, amilyenre minden bizonnyal még nem volt példa a korábbi évadokban sem.
Egy elsőre szimpatikus megjelenésű versenyző elárulta, ismerősei azt tanácsolták neki, kenyerezze le a zsűrit, mert az garancia a sikerre. A férfi a szó szoros értelmében igyekezett megfogadni a tippet, és elővett egy kenyeret a táskájából, majd letette Rúzsa Magdiék asztalára.
A sztárjelöltnek volt még ezután is valami a tarsolyában, láthatóan minden forgatókönyvre fel volt készülve, és arra az eshetőségre, „ha negatív vélemény következne”, előrántott egy baseball ütőt is, hogy az elrettentő tárgy jelenlétének tudatában mondjon véleményt a zsűri.
Vasárnap este 19:30-tól pedig kiderül, hogyan sült el a produkció, és hogy végül be kellett-e vetni a fenyítő eszközt.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát