
Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán
Blága Tünde lett a Miss Universe Hungary szépségkirálynője, aki a hétfő reggeli Mokkában élményeiről és jövőbeli terveiről mesélt a nézőknek.
Tünde elárulta, hogy kislánykori álma vált valóra azzal, hogy El Salvadorban, a világversenyen ő képviselheti hazánkat.
A gyönyörű lányt a verseny igazgatója, egyben zsűritagja, Özer Nóra kísérte el a TV2 stúdiójába, aki azt is megosztotta, miért a barna szépségre esett a választás.
Tünde volt az, aki kiemelkedett, főleg azzal, hogy nagyon-nagyon akarta és tett ezért a címért. Mind a 16 döntős lány gyönyörű volt egytől egyig és én mindenkit megkoronáztam volna, ha erre van lehetőség. De szerintem Tünde az, aki méltón tudja képviselni a világversenyen az országunkat
- büszkélkedett Nóra, majd kiemelte, hogy a szépségen kívül azért a belső értékekre is nagy hangsúlyt fektetnek az ítészek. A Miss Universe ugyanis minden esetben karrierista nőket keres.
Tünde úgy véli, rengeteg gyönyörű nő van a világban, azonban az egyéniség, a személyiség, a megjelenés, a kisugárzás, az alázat olyan értékek, melyek nagyon fontosak és ki lehet velük tűnni.
Az elkövetkezendő hetekben angol órákra fog járni, hiszen szeretné a maximumot nyújtani.
Nóra és a csapat azonban már nagy erőkkel készül a háttérben, a nemzeti viseleten kívül még számos dologgal segítik az új szépség előrehaladását.

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet

Így jósoltak a szegedi medvék, kiderült, meddig marad a tél – Videó

A TV2 elsöprő sikerrel indította 2026-ot, 25 éve nem volt ilyen sikeres a csatorna

Kiemelkedő nézettséggel tért vissza a Napló a TV2-re

Február 16-tól jön a Séfek Séfe 7. évada Tischler Petrával a TV2-n

Hatalmas hasasokat ugrottak a Nyíregyházi Állatpark jegesmedvéi, videón a vizitorna

Ritka versenyautó parkolt le a TV 2 stúdiójánál, kiderült, kié