Bárhova lépek, egy stabil állapotot érzek - Tóth Gabi őszintén vallott

A Sztárban Sztár All Stars színpadán hétről hétre elkápráztatja a közönséget, sikerét pedig annak a magabiztosságnak köszönheti, amit boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatából merít nap mint nap.

Különböző karakterek, színészek, énekesek és művészek kavalkádja áll színpadra hétről hétre a Sztárban Sztár All Stars műsorában, a rajongók által imádott egyéni jegyeiket azonban rendszerint egy másik sztár arca mögé kell rejteniük. Az előző évadokból visszaköszönő arcoknak ez már egyáltalán nem ismeretlen feladat, mégis vannak páran, akik utoljára közel 10 éve kápráztatták el produkciójukkal a műsor nézőit.

Tóth Gabi is a régi motorosok táborát erősíti, most viszont olyan magabiztossággal tért vissza a Sztárban Sztár zsűrije elé, ami nem csak a nézőknek, de az ítészeknek is azonnal feltűnt. A hétfői Mokkában elmondta, a szinte tökéletes átváltozásait szerelmének köszönheti, tavaly szövődött kapcsolata ugyanis olyan fordulatot hozott az életében, amivel nem csak a magánéletében, de színpadon is stabilabbnak érzi magát.

Szeretve lenni, vagy elhinni, hogy szerethető vagy, és ha ezt egy stabil társtól megkapod, akkor igazából nem is számít nagyon, hogy ki-mit gondol, aki nem is ismer téged. Hanem azt érzed, hogy az a mag, az a biztos mag, ahonnan kiindulsz, az stabil. És onnantól kezdve bárhova lépek, egy stabil állapotot érzek tulajdonképpen

– mesélte az énekesnő, hozzátéve, így is maradtak nehéz feladatok, hiszen a karakteres, karcos hangját „levetkőzni” nagyon nehéz, de kifejezetten élvezi a kihívást.

Tóth Gabi ugyan a hét elején még nem fedhette fel következő karakterének kilétét, annyit viszont elárult a Mokka nézőinek, hogy egy nagyobb ívű produkcióra készül, aminek megformálása még neki is óriási kihívás lesz. Azt is elmondta, hogy ha választhatna, hogy melyik világsztár bőrébe bújna egy dal erejéig, akkor biztosan Enya lenne, akinek May it be című, a Gyűrűk ura trilógiából ismert dala igazán távol áll tőle energiákban és stílusban is, de éppen ezért nagyon élvezné a felkészülést.

2024. szeptember 16. 11:28
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
Az Európai Bizottság elnöke kedden közölte: „Összesen 2 milliárd eurót fognak most drónokra költeni”, de arról nem á...
A biztos egzisztenciát cserélte fel a politikai küzdelemre: szerinte nincs nemesebb feladat annál, amit most végez.