
Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról
A döbbenetes antiszemita megjegyzés egy baloldali viszály közben futott ki a polgármester száján.
A vitát egy üres telek robbantotta ki, ami az önkormányzat tulajdona. Mint más ingatlanokat, ezt is el akarta adni Baranyi Krisztina. Bár hamar akadt vevő, a szövetségesein nem tudta egykönnyen átvinni a javaslatot.
A veszélyhelyzeti felhatalmazását kihasználva azonban Baranyi egymaga úgy döntött, hogy mégis kiárusítja az önkormányzat tulajdonát. Amikor kiderült, hogy megint a saját érdekeire használta fel a rendkívüli felhatalmazását, a baloldali képviselők számon kérték a politikust. Ekkor szabadultak el az indulatok.
Baranyi Krisztina a Facebookon az ügy kapcsán azzal védekezett, hogy ő csak provokálni akarta a többieket.


Forrás: facebook/Baranyi Krisztina
Bár a baloldal rendre azt hangoztatja, hogy elhatárolódnak az antiszemitizmustól, Baranyi Krisztina nem az első ellenzéki politikus, aki zsidógyűlölő megjegyzéseket tett. László Imre, Újbuda DK-s polgármestere például egy interjúban Hitlert dicsérte.
Karácsony Gergely pedig az antiszemita botrányba keveredett jobbikos Bíró László mellett kampányolt az őszi időközi választáson. A főpolgármester egy olyan politikust támogatott, aki Budapestet Judapestnek nevezte, a zsidó származású turistákat pedig tetűcsúszdásoknak hívta.

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson

Élőben közvetítette a lakástüzet, és még beszólt a mentősnek is

Halálra verték az ünnepeltet Monoron a névnapi buliban

14 millió forintot tankoltak el fél év alatt a cég pénzén Kiskunhalason

Nekicsapódott a fénysorompónak, majd felborult egy kocsi Hódmezővásárhelyen

Fékezés nélkül csapódott a kamion rakományába Kunszentmártonnál - Videóval

Többen megsérültek, tűz ütött ki Csepelen

Gabonatároló tetejéről zuhant le egy férfi Hevesnél, nem élte túl

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír