Balog Zoltán: Jézus születésével kiteljesíti az embert

Jézus azzal, hogy igent mond az életre és megszületik, kiteljesíti az embert és olyan méltóságot ad neki, amilyet mi nem tudunk magunknak adni. Erről beszélt Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek karácsony alkalmából.

Balog Zoltán kiemelte: Jézus az egyetlen, akit - hitünk szerint - az Atya megkérdezett, hogy meg akar-e születni, akar-e élni, lemondva isteni méltóságáról és hatalmáról. Ő dönthetett, és igent mondott az emberi életre, nem elméletileg, hanem magára véve az ember összes szenvedését és halálát.

Az ember "istenképűségének", Isten képére teremtettségének beteljesítése Isten emberré válása, "emberképűsége". Jézus születésével így teljesedik ki emberi létünk, ez a karácsony titka és csodája.

A református püspök a 2022-es népszámlálás ősszel nyilvánosságra hozott, a történelmi egyházak tagjainak jelentős fogyását jelző adataira úgy reagált: az egyház saját nyilvántartása alapján rosszabb eredményre számított.

Balog Zoltán ugyanakkor fenntartással fogadta az eredményt, szerinte az, hogy a megkérdezettek 40 százaléka nem válaszolt a vallási kérdésre, nemcsak az egyházaktól való eltávolodást jelezheti, hanem a kérdezőbiztosok vagy az internetes adatszoláltatással szembeni bizalmatlanságot is. Valamint azt a tendenciát, hogy az emberek egyre inkább személyes, másokra nem tartozó ügyüknek tekintik a vallási és nemzetiségi hovatartozásukat. Ezt tiszteletben kell tartani - mondta.


A református egyházi közösség változását úgy összegezte: "a közép erősödik, a szélek töredeznek". Csökkent azok száma - fejtette ki -, akik családi okból vagy hagyomány alapján, de intenzív kapcsolat nélkül tartoznak a református közösséghez, ugyanakkor nőtt a reformátusságukat tudatosan megélők száma. Erre konkrét, anyagi következményekkel járó számai is vannak az egyháznak: az elmúlt 13 évben megduplázódott, 150 ezerről több mint 300 ezerre nőtt a személyi jövedelemadójuk egy százalékát a református egyháznak felajánlók száma.

Balog Zoltán ugyanakkor fontos, az egyházak életében a vészcsengőt megszólaltató adatnak nevezte, hogy több mint kétszázötvenezerrel csökkent a magukat vallástalannak tartók száma. Értelmezése szerint ez jelzi, hogy úgy csökkent az egyházak tagjainak létszáma, hogy közben - ahogy egész Európában, úgy Magyarországon is - nőtt a hit, a vallás, a transzcendens kérdések iránti érdeklődés. Ez arra biztat, hogy ne csak a "mit mondunk"-ra, hanem a "hogyan kell mondanunk"-ra is fordítsunk energiát, hogy azzal a mai kor emberét is megszólítsuk.

Jó lehetőségnek nevezte erre a református iskolákat és az állami iskolákban végzett hitoktatást, ahová többségében az egyházzal kapcsolatban nem lévő fiatalok járnak, akik kíméletlenül felteszik az őket foglalkoztató vagy a médián keresztül az egyházi iskolákba, hittanórákra is beszüremlő kérdéseket. Ez "bennünket napi szinten arra indít, hogy átgondoljuk a válaszainkat, és azt, hogy ugyanúgy kell-e azokat elmondani, mint 150 évvel ezelőtt" - fogalmazott.

Az elmúlt hónapokban az eutanáziáról kibontakozott vitában Balog Zoltán úgy foglalt állást: "azt szeretnénk, ha a törvényi szabályozás életpárti maradna a haldoklás tekintetében is". Az államnak nemcsak szabályozni, hanem biztosítani is kell az emberhez méltó meghalás feltételeit, ahol erre az érintett családok nem képesek. Ebben pedig van tennivalója az államnak és az egyháznak is, mert Magyarországon kevés a hospice, az a hely, ahol a palliatív ellátás során nemcsak a fizikai fájdalom enyhítésére koncentrálnak, hanem a lelkire is, ezért biztosított a hozzátartozó, a lelkipásztor és a pszichológus jelenléte.


Abból nem engedhetünk - szögezte le -, hogy Isten adja nekünk és ezért csak ő veheti el tőlünk az életet vagy neki adhatjuk vissza. De adósságunk és feladatunk ezt úgy elmondani, hogy közben előttünk van a szenvedő ember.

"Ezért tartottam fontosnak, hogy az eutanázia jogi lehetőségét kezdeményező Karsai Dánielnek személyes levelet írjak, melyben az együttérzésem kifejezése mellett próbáltam megvilágítani az általunk vallott keresztyén álláspontot" - fogalmazott.

Önmagában az igazságot kimondani még kevés. Olyan szeretettel kell kimondani azt, ami keresztyén hitünkből következik, hogy az ne ítélkezés, megbélyegzés legyen.

Az egyház lelkipásztorai, önkéntesei, az orvosok, ápolók mély együttérzéssel fordulnak a haldoklóhoz, miközben mások azt a képet erősítik a társadalomban, mintha az egyház életidegenül, irgalmatlanul szajkózná a hittételeket és azokból nem lenne hajlandó engedni.

Hozzátette: az élet végéről szóló beszélgetések általában nem a médianyilvánosság előtt, hanem a haldoklók ágya mellett zajlanak, és a belőlük megszülető válaszok túlmutatnak azon, hogy egyszerűen leszögezzük, az aktív eutanázia bűn.

Balog Zoltán kitért arra is: a református egyházban 2023 a lelkipásztori hivatás éve volt, és ennek keretében több fontos döntés született. Kiemelte a lelkésznők anyagi biztonságának - korábban megoldatlan - megteremtését abban az időszakban is, amikor gyermeket vállalnak. Ugyancsak fontosnak nevezte a református egyházon belüli, fenntartható, inflációkövető nyugdíjrendszer kidolgozását. Harmadik eredményeként a lelkigondozói hálózat kiépítését említette, amely a kiégéssel küzdő lelkészeknek nyújt segítséget, hogy hivatásukat egy életen keresztül képesek legyenek gyakorolni.

Jelezte, a két konkrét, a hitoktatásról és a lelkipásztori hivatásról szóló tematikus év után 2024 egy "ideális", lelki-szellemi fogalmat helyezve a középpontba, az "élő Ige" éve lesz az egyházban.

Az év során szeretnék "dinamizálni" a közös bibliaolvasást és bibliaértést. "Meggyőződésünk, hogy az egyház életének és megújulásának forrása elsősorban a Szentírás örök üzenetének megértése" - tette hozzá Balog Zoltán.

MTI/A fotók illusztrációk (MTI)

2023. december 24. 16:47
Kiürítették a kaposvári Virágfürdőt, 50 embert kellett biztonságba helyezni
Az eset kapcsán további vizsgálatok folynak.
Takács Péter: Átlagosan 20 százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók alapbére
Március 1-jétől átlagosan 20 százalékkal nő az egészségügyi szakdolgozók alapbére.
Döbbenetes tábla díszeleg Szeged határában, világos üzenet fogadja az arra járókat
Egyelőre nem tudni, ki tette oda.
Csontvázakra bukkantak a Kodály Intézet felújításán, helyszíni fotók készültek
Az elhunytak túlnyomó többsége gyermek volt.
Beosontak Fásy Ádámékhoz, Zsüliett nem tudta elkerülni a betörőt
Zsüliett félelmében először mozdulni sem bírt.
Így lettünk Megasztárok!
Otthon, a fotelből nézték ők is a versenyt, így kezdődött minden. Azt gondolták, hogy: talán nekem is meg kéne mutat...
Hogy éltétek ezt túl?
Senki sem értette, hogyan kerültek elő élve. A mentésüket döbbenten bámulta az egész világ. Televíziók és rádiók sza...
Tények teljes adás, 2024. március 02., szombat
GYOMORFORGATÓ - Borzalmas bűncselekmény, óvodást molesztált egy pedagógussegéd az egyik újbudai óvodában, feljelente...
Ezt soha ne tegye - hangsúlyozza a Nemzeti Védelmi Szolgálat
Online csalókra figyelmeztet a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ): a csalók az Anydesk nevű programot próbálják meg le...
Ötvenen úszták át a jéghideg Balatont
Bójával a hátukon úszták át majdnem ötvenen a Balatont Tihany és Szántód között, az sem zavarta őket hogy a víz mind...
Két magyar is játszott a Borussia Dortmund ellen
Újabb megsemmisítő magyar győzelem az olimpiai selejtezőtornán
Székely Norbert: Olyan szurkolást kaptunk, amilyet én még sohasem éltem át
A magyar kosárcsoda hőse: Majdnem elsírtam magam, de inkább majd vasárnap - videó
Krausz Gábornak üzenhetett Tóth Gabi

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.