
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Mindenki nyomon követi a közel-keleti fejleményeket, de a turizmussal foglalkozó vállalkozások, az utazni vágyók − hiszen alig több mint egy hónap múlva itt a nyár, útra kel boldog-boldogtalan − még nagyobb aggodalommal figyelik az iráni fejleményeket. Az hagyján, hogy már most jóval drágább a benzin és a dízel − és ez a tendencia várhatóan erősödni fog, ha rövid időn belül nem rendeződik a Hormuzi-szoros ügye −, így
az autósok egyes országokban kénytelenek lesznek sokkal mélyebbre nyúlni a pénztárcájukban.
De az olajválság a kerozin beszerzésére is komoly negatív hatással van, ez pedig azzal jár, hogy a légitársaságok a mostaninál is több járatot lesznek kénytelenek törölni, holott épp a nyár a repülős utak főszezonja, vagy árat emelnek, ami szintén kellemetlen hír.
Holczinger Zoltán, a repjegy.hu online üzletágának vezetője a turizmus.com-nak azt nyilatkozta, a légitársaságok már most reagálnak a bizonytalan környezetre, elsősorban azonban nem törlések, hanem járatösszevonások és -ritkítások figyelhetők meg.
Ahol kevés utas van egy adott járaton, azokat összevonják, de a légitársaságok kötelesek alternatívát felajánlani, annak el nem fogadása esetén a teljes ár visszajár
− fogalmazott. Egyébként uniós rendelet szabályozza a törölt járatokra vonatkozó szabályokat, ami alapján 14 napon túli járattörlés esetén a légitársaság köteles átfoglalást (azonos feltételekkel) vagy visszatérítést ajánlani.
A szakember szerint mivel 14 napon belül a légitársaságok már kártérítésre kötelezhetőek, számukra is kulcsfontosságú a stabil működés, ezért a menetrend-optimalizálás várhatóan időben megtörténik. A drágább kerozin árát a már megvásárolt jegyek esetében utólag nem lehet érvényesíteni, ezért a légitársaságok kénytelenek árat emelni.
A hazai piacon is érezhető már ez, a magyar utazóknak most az a nagy szerencséjük, hogy az elmúlt hetekben jelentősen megerősödött a forint az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva.
Ennek ellenére is jegyáremelés várható a következő időszakban, a szakemberek 10-15 százalékos drágulásra számítanak.
Ugyanakkor egyes vélemények szerint a magyar fizetőeszköz túlértékelt, a 365 forint körüli euróárat nem támasztja alá az ország gazdasági helyzete, a 390 körüli árfolyam reálisabb lenne, így sokan a forint gyengülésére számítanak a nyári időszakban. Ez pedig a vártnál nagyobb áremelkedéssel járhat.
A Magyar Utazási Irodák Szövetsége igyekszik tájékoztatni az utazni vágyókat a legfrissebb fejleményekről. A Facebook-oldalukon pénteken este azt írták, hogy a Budapest Airport Zrt. tájékoztatása szerint
a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren jelenleg stabil az üzemanyag-ellátás, partnereik nem jeleztek az üzemanyag elérhetőségével kapcsolatos problémát, és jelentősebb mértékű járattörlést sem tapasztalnak.
Szükség esetén a légitársaságoknak lehetőségük van arra, hogy a célállomáson tapasztalható esetleges korlátozások idején már az indulási repülőtéren többletüzemanyagot vegyenek fel.
A Budapest Airport − amely több forrásból szerzi be az üzemanyagot, ami növeli az ellátás biztonságát − szoros kapcsolatot tart a légitársaságokkal és az üzemanyag-ellátási láncban részt vevő partnereivel, és mindent megtesz azért, hogy az utasforgalom zavartalan maradjon. Egyébként pedig azt javasolják az utasoknak, hogy folyamatosan tájékozódjanak utazásaikról a légitársaságok felületein.
Nyitókép: MTI/Bús Csaba

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen