
Durva cidrivel ér véget az év

A Szekszárdi Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytatnak ismeretlen tettes ellen cserbenhagyás vétség elkövetésének gyanúja miatt.
A nyomozás adatai szerint június 4-én 16 óra 30 órakor ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen rendszámú járművel közlekedett az M9-es autóúton Szekszárd irányából Bogyiszló irányába. Haladása során a 3-as kilométerszelvényben anélkül kezdte meg az előtte haladó gépkocsi előzését, hogy érintőlegesen nekiütközött a szemből közlekedő Volkswagen Polo típusú személygépkocsi bal oldalának. Az ismeretlen személy a helyszínt megállás nélkül elhagyta. A balesetben senki nem sérült meg – közölte a rendőrség.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a fenti balesetet látta, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél, hívja a 06-74-501-106-os számot, vagy tegyen bejelentést – akár névtelensége megőrzése mellett – az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Durva cidrivel ér véget az év

Őrület, hogy mikkel terhelték a segélyhívót

Így vészelhetik át a kutyák és gazdijaik a szilvesztert

Újabb roham indult a boltokban, több oka is van

Razzia a Király utcában, két legyet "ütöttek" egy csapásra

Tízezernél is több esethez vonultak a mentők és tűzoltók az ünnepekkor

Halálos tűz ütött ki Üllőn, hentesek próbáltak életet menteni

Óriási autósüldözés zajlott Budapesten, újabb részletek derültek ki

Kiadták a riasztást, veszély áll a háttérben

Szétroncsolta egy 15 éves fiú kezét a petárda

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig