
Egy trükk, amitől az instant kávé is mennyei lehet
A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Dunaszerdahelyi AC a hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy elhunyt 19 éves játékosa, Szelle Norbert.
Az együttes közleményében arról számolt be, hogy a legutóbb kölcsönben szereplő fiatal tragikus balesetet szenvedett, és együttérzéséről biztosította Szelle Norbert családját.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 19 éves korában tegnap tragikus balesetben elhunyt Szelle Norbert, klubunk saját nevelésű futballistája. Fiatal játékosunk Nádszegen szerepelt kölcsönjátékon. Osztozunk a család fájdalmában, és emlékét örökké őrizni fogjuk
– írta a dunaszerdahelyi csapat.
Akkora ütközés volt, hogy kiszakadt az autó motorja
A Paraméter beszámolója szerint hétfő késő délután történt közlekedési baleset a dunaszerdahelyi járásbeli Vásárút és Albár között. A helyszínre riasztották a tűzoltókat és a mentőket is.
Fehér Ferenc, a járási tűzoltóság igazgatója a lapnak arról számolt be, hogy egy személyautó olyan erővel ütközött egy fának, hogy a motorja kiszakadt a kocsiból.

Egy trükk, amitől az instant kávé is mennyei lehet

Szigorítást jelentett be az egyik népszerű légitáraság, a tiltás már életbe is lépett

Forró pillanatok a Nyíregyházi Állatparkban, ettől még a hó is elolvad

Baleset az operettgálán, megsérült a magyar színész

Január 31-én folytatódik a Napló, a legnépszerűbb riportmagazin

Elképesztő kalandra indul Fejes Tamás, autóval vág neki Afrikának

Marsi Anikó: Új év – új én

Letartóztattak egy ismert színészt, miután bántalmazott egy sofőrt

Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska

Síelő madarakat kapott lencsevégre Tilla, az élményt követőivel is megosztotta

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Stohl András párt keres, Aurelio küldetést teljesít