
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Kórházban kellett töltenie az éjszakát nemrég Szorcsik Vikinek. A színésznő egyik hajnalban felébredt, majd a mosdóba menet baleset érte.
Nagyon váratlanul történt
– magyarázta a Borson vasárnap megjelent interjújában.
Lefejelte az ajtófélfát, ezután egész nap szédült, teljesen elvesztette az egyensúlyérzékét. Végül éjszaka úgy döntött, nem vár tovább, és bement az Uzsoki Utcai Kórházba.

Fotó: TV2 Play
Az orvosok megállapították, hogy az ütés hatására elmozdult egy kristály a fülében, és még szerencsésnek is nevezheti magát, hiszen viszonylag hamar visszapattant. Nyugtalanító lehet azonban számára, hogy a szakemberek szerint, akivel egyszer megtörtént, nagy eséllyel újra meg fog.
Úgy gondolja, a neurológusok sem tudnak érdemi válaszokat adni ezzel a diagnózissal kapcsolatban, és csak, ahogy minden mást, a stresszre fogják.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát