
Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók
Komoly balesetet szenvedett az Omega gitárosa, Molnár György, erről pedig részletesen beszámolt a keddi Mokkában.
„Elkövettem azt a butaságot, hogy papucsban kimentem” – mondta a Kossuth-díjas művész, hol siklottak félre a dolgok.
Elefánt elcsúszott és a jobb oldali csípőjére esett, de a csúnya baleset után még a saját lábán be tudott menni a házba.
Később viszont már képtelen volt felállni, ezért a felesége hívta a mentőket, akik bevitték a János kórházba. Odabent megröntgenezték, majd CT-re is elküldték, és kiderült, hogy nem tört el semmije, de medence és combnyak tájon zúzódásokat szenvedett.
Nem kellett benntartani, az orvos hazaengedte, az autóig pedig egy „gurulós rock and roll székben” tolták el.
A zenész az édesanyjától örökölt járókerettel közlekedik otthon, de mivel az emeleti hálószobába még nem tud felmenni, ezért most nappalilakó lett.
Elefánt nem tétlenkedik a kényszerpihenő alatt sem, már két dalt írt, amikről úgy gondolja, még tartozhatott velük, de ha mégsem, akkor is jól esett. Emellett olvasgat, különböző találmányokat és földönkívülieket tanulmányoz, de mindig hasznosan tölti az időt.
„Napról napra javul a helyzet” – mondta bizakodva, bár tudja, a gyógyulás egy lassú és barátságtalan folyamat.

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók

Peter Srámek és Gáspár Bea között olyan jó a kapcsolat, hogy az énekes már a vezetéknevét is Gáspárra változtatná

Vak licit a Kincsvadászok VIP-ben: az Animal Cannibals meglepte a szakértőket

Megint csúszik a holdmisszió, kiderült, miért

„Na jó, nem bírom tovább!” – Fejes Tamás letépte a tárgyról a terítőt a Kincsvadászok VIP-ben

Tilla és Claudia megmutatták, hogy mire készülnek vasárnap este a Nagy Duettben

„Egy bomba sokat segítene…” – aggasztó üzenet jelent meg a Békemenet előtt pár héttel

Cukiságbombát robbantott a Nyíregyházi Állatpark, megmutatták a 3 hónapos jegesbocsokat

Ezekkel a produkciókkal állnak színpadra A Nagy Duett szereplői a második adásban

Gyermekkori traumájáról vallott a Séfek Séfe sztárja

Valóra váltotta ígéretét a népszerű Kincsvadász

Elképesztő áttörés: egy új technológia képes lehet felismerni a bántalmazást