
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A gyönyörű modell Bődi Dénes táncpartnereként fog megmérettetni a parketten, a Dancing with the Stars harmadik évadában.
A páros bele is vetette magát a munkába, keményen készülnek, de nem indult a legszerencsésebben a próbafolyamat, máris kényszerpihenőt kell tartaniuk.
Ennek oka pedig az, hogy Lindaaz egyik próbán lesérült. Közösségi oldalán árulta el rajongóinak, hogy a bordája alatti izmok meghúzódtak, emiatt pedig pár napot muszáj kihagynia.
A baj szerencsére nem nagy, azt írja vasárnap már ismét tánccipőt húzhat, és folytathatja a felkészülést. Jövő héten pedig elkezdik a kezelését is, remélhetőleg így hamarosan fájdalom nélkül élvezheti majd a táncot – derül ki Linda Facebook bejegyzéséből.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát