
Halálos tragédia Nyíregyházán, már a mentők sem tudtak segíteni
Az elmúlt másfél év tragédiái nem tudták legyőzni az Omega zenekart a rá mért mérhetetlen veszteségek ellenére sem. Bár a sors 2020 novemberében elragadta Benkő Lászlót a zenekar legendás billentyűsét, majd pár nappal később Mihály Tamást, a korábbi basszus gitárost, tavaly decemberben pedig a zenekar kultikus frontemberét, Kóbor Jánost, a leganda folytatódni fog. Az ikonikus zenekar ugyanis Omega Testamentum néven újjáalakul – írta meg a Blikk.
A lap értesülései szerint az énekest még keresik, de az új tagokkal együtt fog zenélni Debreczeni Ferenc, azaz Ciki, és a korábbi kisegítő gitáros, Szöllőssy Kata is.
A zenekar menedzsere Trunkos András,Boros Lajos és barátai Lali király Csütörtöke című műsorában mesélt a zenekar újjáalakításáról. Elárulta, hogy megtalálta a zenekar gitárosát, Maróthy Zoltán személyében.
Apja sírja mellett feltépték a sebeket
Rokonok, barátok és az együttes rajongóinak gyűrűjében avatták fel az Omega legendájának új síremlékét a Farkasréti temetőben. A szintetizátort formázó sírkő hűen tükrözi a 77 éves korában elhunyt Benkő László személyiségét. Az eseményen ott volt a billentyűs két unokája is, akik nem csak hasonlítanak a nagyapjukra, hanem a tehetségét is örökölték.
Címlapfotó: Az Omega Együttes hivatalos Facebook oldala

Halálos tragédia Nyíregyházán, már a mentők sem tudtak segíteni

Kiderült, ki halt meg a szombat éjszakai balesetben - Fotók

Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába

Halálos tűz Komlón, egy idős férfi az áldozat

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon