
Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?
A 35 éves Katerina Tikhonova Putyin korábbi házasságából született, Ljudmilától, akivel több mint 30 évig alkottak egy párt. Közös lányuk korábban az orosz oligarchával, Kirill Shamalovval élt kapcsolatban, ám 2017-ben szakítottak.
Katerina ezt követően ismerkedett meg az 52 éves Igor Zelenszkijjel, a profi orosz balett-táncossal, aki egészen a közelmúltig a Bajor Állami Balett vezetője volt.
Az IStories orosz független hírügynökség és a német Der Spiegel most derített fényt kapcsolatukra.
Putyin ugyan nem nézte jó szemmel azokat, akik a Nyugaton képzelték el az életüket, lánya mégis gyakran utazott Münchenbe teljes állami támogatással, hogy partnerével lehessen.
A hírügynökség úgy tudja, hogy Katerina Oroszországban élt, ám kétéves lányuk apja Németországban, így több tucatszor kellett repülőre ülnie, hogy találkozzanak.
Egy névtelen forrásra hivatkozva jutottak hozzá Katerina testőrének, Alekszej Szkripcsaknak a levelezéséhez. A dokumentumok szerint teljes titokban kellett tartani az egész kapcsolatot, de a nő legalább 50-szer repült Münchenbe.
Az orosz származású Zelenszkij - aki vélhetően nem rokona az ukrán elnöknek - a múlt hónapban lépett ki a Bajor Állami Balettből, mivel nem volt hajlandó elítélni a februárban kirobbant háborút.
A Der Spiegelnek a Bajor Állami Balettből név nélkül egy ismeretlen személy azt nyilatkozta, hogy szinte biztosan Zelenszkij volt Katerina párja.

Fotó: Facebook/Bayerisches Staatsballett

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat

„Karácsonyi angyalkánk” – ritka családi fotókat osztott meg Szoboszlai Dominik és felesége

Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről

Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A karácsonyfa-szindrómának komoly tünetei lehetnek

Miért esszük ezeket az ételeket az egyik legnagyobb ünnepünkön?