Az Egyesült Államok nemzeti gyásznapon emlékezik a 2001. szeptember 11-i terrortámadás évfordulójára

Az Egyesült Államokban a 2001. szeptember 11-i terrortámadás 22. évfordulójára emlékeznek hétfőn.

A hivatalos emlékezéseket a szokásoknak megfelelően a terrortámadás helyszínein tartották. New Yorkban, a World Trade Center ikertornyainak helyén kialakított Ground Zero emlékhelyen harangszóval emlékeztek az áldozatokra. A hivatalos eseményen Kamala Harris alelnök vett részt, emlékbeszédeket az egykori események érintettjei, áldozatok hozzátartozói mondtak, illetve olvasták fel az áldozatok neveit.

A fővárosban, Washingtonban a védelmi minisztérium arlingtoni épületénél, a Pentagonnál, helyi idő szerint 9.37-kor, az egykori becsapódás időpontjában trombitaszó csendült fel, és a nyolcszögletű épületen azt a helyet, ahova a repülőgép becsapódott, nemzeti zászlóval borították. Lloyd Austin védelmi miniszter arról beszélt, hogy azon a napon 22 évvel ezelőtt az Egyesült Államok háborúba lépett a terrorizmus ellen. Mark Milley vezérkari főnök azt hangsúlyozta, hogy a terroristák, akik 2001. szeptember 11-én a támadást végrehajtották, gyűlölték Amerikát, a demokráciát és a szabadságot, amit képvisel, valamint azt a gondolatot, hogy mindenki egyenlő. Joe Biden elnök a nap során - indiai és vietnami útjáról visszatérve - Alaszkából tart beszédet a gyásznapon azzal az üzenettel, hogy a 22 évvel ezelőtti terrortámadás az Egyesült Államok minden részét ugyanúgy érintette. Joe Biden szakít azzal a hagyománnyal, hogy az Egyesült Államok elnöke személyesen vesz részt a támadás egykori helyszínein tartott eseményeken, illetve Washingtonban tölti a napot.

Fotó: Tények archív

2001. szeptember 11-én az Egyesült Államok keleti partján a reggeli órákban három helyszínen négy eltérített repülőgép csapódott a kiszemelt célpontba, illetve zuhant le. Terroristák két gépet, az American Airlines 11-es járatát és az United Airlines 175-ös járatát New Yorkban a World Trade Center két felhőkarcolójába vezették. A 110 emeletes épületek még aznap délelőtt leomlottak. A fővárosban, az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon épületébe csapódott utasszállító repülőgép, az American Airlines 177-es járata.

A negyedik repülőgép, a United Airlines 93-as járata Pennsylvania államban zuhant le, miután utasok megpróbálták visszaszerezni a gép feletti irányítást az azt hatalmukba kerítő terroristáktól. A repülő eredeti célpontja szintén a főváros, Washington egy kormányzati épülete lett volna. A terrortámadások hivatalosan 2977 áldozata volt, valamint a 19 terrorista, aki azokat végrehajtotta.

Forrás: MTI

2023. szeptember 11. 17:45
Szelfizés közben halt meg egy magyar fitneszedzőnő Jordániában
A fiatal, népszerű fitnesztréner egy szerencsétlen baleset következtében zuhant a mélybe.
Kvíz: Mesterséges intelligencia vs. valódi fotó
Tesztelje magát!
Napi tény: Ezért csíkos a zebra
Sokak által feltett kérdésre adunk választ.
Szeret meztelenül jönni-menni a bombázó szupermodell, gyerekei kiakadtak - Fotók
Heidi Klum ruhák nélkül érzi jól magát.
Elítélték a Viking Sigyn tömegszerencsétlenséget okozó kapitányát
Halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt első fokon 5 ...
A fiúk mindent lenyaltak a csajokról, erotikától volt fülledt a párkereső
Szabadjára engedték a fantáziájukat.
Egymillió magyart érint, tanácsokkal segít az orvos a kezelésében
Súlyos tünetekkel jár.
Czomba Sándor: reálkereset-növekedés várható az év végére
Az év végére megfordul a trend, és újra várható a reálkereset növekedése Magyarországon, miután az infláció folyamat...
Pén*sz került a sztárséf szájába
Nagy érdeklődéssel ízlelgette.
Szijjártó Péter: A Szövetséggel való megállapodás alapján a kormány folytatja a felvidéki magyar közösséget támogató programjait
A kormány ezentúl is folytatni fogja a felvidéki magyarság támogatása szempontjából kulcsfontosságú programjait a Sz...
Több ezer kilométerre nyúltak a viking kereskedelmi útvonalak
Videón Novák Katalin találkozója Elon Muskkal
Kulcsár Edina megmutatta a kisbabáját
Óriási sportdiplomáciai siker: Magyarország ismét rangos focitornát rendez
Az MLSZ fontos bejelentést tett a szerb meccs előtt

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.