
Sosem láttuk, sosem hallottuk így a Sztárban Sztár zsűri gárdáját: 40 pontos produkciót állítottak színpadra
Győző és Bea sosem gondolták volna, hogy ilyen sokáig eljutnak az Ázsia Expressz versenyében, a rengeteg megpróbáltatás ellenére azonban sokat profitáltak a többiekkel eltöltött időből. A napi 16 órás forgatás kimerítő tud lenni, előfordult, hogy jó ideig tisztálkodni sem tudtak, az esti szálláskeresés pedig teljesen felőrölte az idegeiket.
Gáspárék egészen a negyedik helyig meneteltek, elmondásaik szerint rengeteget kaptak a versenytől, kapcsolatuk szinte 180 fokos fordulatot vett, ezáltal megmenekült a házasságuk is. Sosem gondolták volna, hogy ekkora hatást gyakorol rájuk az Ázsia Expressz, Győző kiesésükkor könnyeivel küszködve búcsúzott a még versenyben lévő pároktól.
A Mokka csütörtök reggeli adásában Bea személyesen, Győző pedig telefonon köszönték meg élményeiket az összes résztvevőnek, valamint tovább meséltek arról, mennyire megváltozott az életük, mióta hazatértek.

Sosem láttuk, sosem hallottuk így a Sztárban Sztár zsűri gárdáját: 40 pontos produkciót állítottak színpadra

A Mátrában építi álmai házát a korábbi Exatlon-bajnok: így néz ki most az új otthona!

Halló Halló, feltűnt egy kis manó - új kalandokkal tér vissza Pumukli

Vége? Válságba került a Házasság első látásra kedvenc párosának kapcsolata, most megszólalt Réka és Ricsi

Megmutatta 3,5 hónapos kisfiát a topmodell: ilyen édesen pózol a családi fotókon!

Lékai-Kiss Ramóna könnyek között vallott: „Néha még fáj...”

„Te egy szexi, jó pasi vagy” – Liptai Claudia egyszerűen nem tud betelni Veréb Tomival

Keményen odaszúrt a rajongóinak a Sztárban Sztár énekese: „Ez már kezd olyan lenni, mintha direkt lenne...”

Életveszélyes fertőzéssel került kórházba a Golden Globe-díjas színésznő

Szandi felkészült a búcsúra, már hetekkel ezelőtt tudta, mit fog mondani a Sztárban Sztár All Starsban

„Eljött az idő” – Újra rátalált a szerelem a Házasság első látásra sztárjára

Hajós András nem akarta, mégis táncolni fog: soha nem látott produkció jön a Sztárban Sztár All Starsban!