
Előkerültek a halála előtt készült utolsó képek Kálloy Molnár Péterről
Az Ázsia Expressz harmadik évada a végéhez közeledik, az utolsó kieső páros már nem küzdhet meg a 10 millió forintos fődíjért. Az Exatlon Hungary korábbi versenyzői, Gelencsér Timi és Rozs Geri egy izzasztó hajsza után búcsúztak a mezőnytől, a műsor történetében még sosem volt példa ennyire szoros célbaérésre.
A hétről-hétre egyre nehezedő feladatok próbára tették a párosokat, Geri elárulta, nem szeret semmit, ami alkohollal kapcsolatos, márpedig kiesésük előtt pont egy ilyen kihívás elé állították a versenyzőket, így a sportoló saját bevallásai szerint ő a felelős azért, hogy nem lehetnek ott a döntőben.
A Mokka kedd reggeli adásában Timi és Geri tovább beszéltek az Ázsia Expresszes kalandjaikról, a Dancing with the Stars háttérműsorának vezetője pedig szűkszavúan ugyan, de elárulta, hogyan élte meg Gáspár Győzővel való konfliktusát.

Előkerültek a halála előtt készült utolsó képek Kálloy Molnár Péterről

Meghalt Kálloy Molnár Péter

Cooky a többkulcsos adórendszer bevezetése ellen: Ha valami jól működik, ne nyúlj hozzá!

„Egy királylányt vittem táncba” – Videón Demcsák Zsuzsa és szalagavatós lánya

Kiderült, mire költi nyereményét Lengyel Johanna

Újabb énekes távozott a Sztárban Sztár All Starsból, megvannak a döntősök

Újabb sztárok lepik el a TV 2 színpadát, vasárnap este minden kiderül

Lekerül a képernyőről a TV 2 sikerműsora, jövő héten már nem látható

Lezárult a Lakásvadászok első heti versenye, kiderült, kinek köszönheti győzelmét a nyertes

,,Kiskutyám, vegyél el!”- Váratlan telefonhívás pecsételte meg Müller Péter házasságát

Egy nyolcéves megjósolta Fejes Tamás jövőjét

Egykori versenyzőkkel duetteznek a Sztárban Sztár All Stars elődöntősei