Autóval kellett kihozni az erdőből Rubint Rékát, Schobert Norbi azonnal cselekedett

A fitneszlady nem bírta tovább.

Rubint Réka számára kiemelten fontos ügy a környezetvédelem, bevallása szerint akkor szembesült vele, mennyi szemét van körülöttünk és a természetben, mikor a koronavírus alatt kijárt az otthonukhoz közeli erdőbe futni.

A pénteki Mokkában elmondta, vitt magával egy szemeteszsákot, kesztyűt húzott, és a hat-hét kilométeres távon összeszedte az eldobált flakonokat. Schobert Norbinak végül autóval kellett menni érte, mert már nem bírt mozogni a teli zacskó hulladéktól.

Réka képben van azzal is, mennyi káros anyagot juttatunk be a szervezetünk a tudtunk nélkül nap mint nap. A mikroműanyagokat ugyanis megesszük, megisszuk, egy héten egy plasztikkártyányit fogyasztunk el belőlük, és nem is tudatosítjuk magunkban. Lerakódhatnak az agyban, a szívben, a tüdőben, de akár a méhlepényben is, ami súlyos következményekkel járhat.

Én mindig azt szoktam mondani, hogy a gyerekeinket nem nevelni kell, hanem példát kell nekik mutatni

– hangsúlyozta a fitneszedző, ezért kulacsokat és alumíniumdobozokat vásárolt gyerekeinek is, hogy abban hordják az ételt és italt, illetve a szűrt vizet részesíti előnyben a PET-palackos ásványvizekkel szemben.

2023. november 10. 11:40
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Alkohol, trauma és túlsúly, mégis sikerült egy új életet kezdenie. További részletek a Tények Pluszban 18.45-kor a T...
family
A tűzoltók csak hét vízsugárral tudták megfékezni a hatalmas tüzet. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n!
Hallgatnak. Sebestyén József magyar állampolgárt a kényszersorozás során agyonverték. Zelenszkij és von der Leyen mé...
A sofőr frontálisan ütközött egy másik autóval, majd a kukoricásba csapódott. További részletek a Tényekben 18.00-k...
Brutális balesetben halt meg egy sofőr pénteken este Lábodnál, az autója a felismerhetetlenségig összetört, miután n...