
Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert
Hatalmas füst és tűzcsóvák, szinte ki sem látszódott a fekete füst mögül Aurelio autója, ami pénteken délben gyulladt ki az M6-os autópályán. A döbbenetes balesetet a sztár maga rögzítette telefonjával, amit egyből meg is osztott közösségi oldalán.
Aurelio éppen a vasárnapi Nagy Duett főpróbájára sietett amikor megtörtént a baj.
Jöttem föl az M6-on, jöttem föl próbára, aztán elkezdett a kocsi gyengülni, és elkezdett füstölni, aztán félreálltam, felnyitottam a motorháztetőt és kigyulladt az autó, és akkor volt ott egy fickó, aki kiszállt segíteni, egyébként pont tűzoltó volt és próbáltuk eloltani a tüzet egy poroltóval, de kifogyott a poroltó és felgyulladt a kocsi
– idézte fel a szörnyűséget.
Egyik pillanatról a másikra állt le autója, amiből még időben ki tudott szállni. Ezután pedig segítséget hívtak.
Nem tudtam hívni, annyira remegtem, hogy mondom, figyelj, én nem tudok telefonálni, és ő fölhívta nekem, és egész gyorsan kiértek a tűzoltók, meg a katasztrófavédelem, de a kocsi addig rommá égett. Pont előtte tankoltam tele. Már egy kicsit úgy röpködtek a dolgok belőle, meg hát hátul a gyerekülés
– részletezte.
Eddig még soha nem történt vele hasonló, még mindig hatása alatt van a történteknek.
Eléggé sokk alatt vagyok még, még föl sem fogom, hogy mi történt, de hál Istennek senkinek nem lett baja, meg nekem se. Édesanyám már jött oda, meg a Niki is, sírva, sírt mindenki. Igazából kicsit ilyen szürreális volt, de hál Istennek gyorsan jött a katasztrófavédelem, meg autómentő, meg minden, de hát a kocsi az totálkár, az letört. Ha autókereskedő vagy és meg akarsz dobni egy kocsival, akkor kérlek tedd meg
– tette hozzá Aurelio.
Az, hogy mitől gyulladt ki az autó, egyelőre nem tudni, de az biztos, a Nagy Duett sztárját alaposan megviselte szeretett kocsijának elvesztése.

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát