Átlyukasztotta a tüdejét a késelő, aki már korábban is ölt

A tüdeje is átszakadt, olyan erővel szúrtak mellbe egy 47 éves férfit pénteken délután egy kántorjánosi büfé udvarán. A támadó három éve szabadult a börtönből, mert pár éve ugyanebben a büfében leütött egy férfit, aki belehalt a koponyasérülésébe.

Egy 64 éves férfi mellkason szúrta haragosát péntek délután Kántorjánosiban egy büfének az udvarán.

Mindketten már sokat ittak, amikor elfajult a beszélgetés. Ekkor a 47 éves áldozatot felhívta felesége, hogy azonnal menjen haza. A férfi, akit csak Hatos néven ismertek a településen, el is indult, de fél úton visszafordult. Ismét bement a büfé udvarába és meglökte a 64 éves férfit, akivel korábban a vitája volt. Ekkor került elő a kés.

Miklóst a szegycsontnál érte a szúrás, ami átlyukasztotta a tüdejét is. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, végül esetkocsi vitte kórházba a férfit. Azonnal megműtötték, így stabilizálták az állapotát. Az elkövetőt még a helyszínen elfogták.

Most emberölés kísérlettel gyanúsítják. A késes támadó a Tények információi szerint, három éve szabadult a börtönből. Halált okozó testi sértés miatt került a rácsok mögé, miután pár évvel ezelőtt, a kántorjánosi kocsmában leütötte a vitapartnerét. A férfi olyan szerencsétlenül esett, hogy betört a koponyája és a kórházban meghalt.

A támadó mostani tettéért most akár 15 évet is kaphat.

2025. május 18. 09:20
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Nagy István agrárminiszter élesen bírálta a Tisza Párt alelnökének kijelentéseit. Tarr Zoltán egy politikai rendezvé...
Maga Magyar Péter ismerte be, hogy adóemelésre készülnek – hívta fel a figyelmet az Ellenpont. A blog kiszúrt egy ta...
Pörög a fogyókúrás injekciók fekete piaca. Ami ilyen sokakat érdekel, azt kvázi azonnal illegálisan is terjeszteni k...
family
Hatalmas bulira készülnek Tiszakécskén, vasárnap érkezik ugyanis a Zeneexpressz a Dél-Alföldre. A Szerencsekoncertek...
Kötélpálya, csúszda és fitneszpark is van azon az új játszótéren, amit szombaton adtak át Budakeszin a családoknak. ...
Békés vonulással álltak ki a családi értékek mellett Pécsett ahol a tiltás ellenére is megtartották a Pride felvonul...
A Tisza Párt elnöke nem először lépett föl agresszívan az állami szervekkel szemben, de számos alkalommal a róla tud...