
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
„Legalább árulnák el konkrétan, hogy hová temették, hogy végső búcsút vehetnénk a gyermekemtől” – ezt mondta a Tényeknek a gyászoló édesanya
A gyilkosság 2009-ben történt, a holttest pedig azóta sem került elő, de a kegyetlen tett után pár évvel elfogták az elkövetőt, aki a vád szerint egy szekercével fejbevágta, majd egy piszakavassal szíven szúrta volt munkatársát.
A férfit vezetőszáron, bilincsben vitték a mostani tárgyalásra, aki végig az ártatlanságát hangsúlyozta. Hosszasan beszélt a tragikus napról, amikor összeveszett későbbi áldozatával a kocsmában. Majd a vád szerint, pár órával ezután egy ismerősnél bográcsozott, amikor ismét meglátta a férfit és behívta az udvarra. Itt végzett vele. A bíróságon azonban azt állította, nem ő a gyilkos, hanem ismerőse, akivel együtt bográcsozott.
A rejtélyes gyilkossági ügy tárgyalása hamarosan folytatódik.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi