
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Az árréscsökkentésről kérdezte a vásárlókat Magyarország Kormánya, a videóból kiderült, hogy a vevők óriási segítségnek tartják az intézkedést a mindennapokban, mert érezni lehet, hogy olcsóbban lehet bevásárolni.
A margarin határozottan olcsóbb lett, mert felháborítónak tartottam, hogy 950 forintra emelték az árát, most pedig azt hiszem, itt ilyen 600 forintos áron lehet majd megvásárolni
– hangsúlyozta egy megkérdezett vevő.
Egy másik vásárló a vaj árát emelte ki, amit korábban 1500 forintért vett meg, most pedig 1000 forint.
Általában a húsfélék, azokat szoktam megvásárolni. Ott viszont igen, például a csirkénél határozottan lehet érezni
– tette hozzá egy harmadik vevő.
Egy asszony pedig határozottan kijelentette, hogy jónak tartja az árréscsökkentést, mert többet tud a meglevő pénzemért vásárolni.
Naponta veszem a tejet, a pékárut, úgyhogy ezekkel biztosan tudok spórolni
– fűzte hozzá.
Több száz élelmiszer ára lett olcsóbb
Március 13-hoz képest április 7-re 894 árfigyelőben megfigyelt élelmiszer ára lett kedvezőbb a kormány árstop intézkedésének köszönhetően. Az összes árcsökkenéssel érintett termék több mint 20 százalékkal olcsóbb. A lefrissebb adatokból kitűnik, hogy 23 termék esetében 50 százalék feletti, 103 termék esetében 40-50 százalék közötti, 144 termék esetében 30-40 közötti, 169 termék esetében 20-30 százalék közötti, 199 termék esetében 10-20 közötti, valamint 256 termék esetében 10 százalék alatti árcsökkenés volt.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi