Árpa Attila: igen, fogyasztottam kábítószert, van sejtése arról, ki miatt fokozódik a drogbotrány

Összeesküvést sejt a háttérben és boszorkányüldözésnek nevezte az ellene folyó pereskedést Árpa Attila. A színész-rendező felháborodva adott interjút a Tények Plusznak, ugyanis elege lett a drogbotrányával kapcsolatos tévhitekből. Az ügy másodfokon folytatódik, mert az ítélettel egyik fél sem volt elégedett. Az egykor szerelmet kereső Nagy Ő most az igazáért küzd.

„Nyilván nem esik jól. Tehát szívesebben beszélnék most egy őszi műsorról, egy következő filmről és nem erről veletek itt és most. És itt kell ülnöm, magyarázkodnom, a saját igazságomat elmondanom azért, mert igazságtalanság történik velem” – kezdte Árpa Attila a beszélgetést.

Tiszta vizet önt a pohárba. A színész úgy érzi, boszorkányüldözés folyik ellene.

2019-ben kezdődött minden, amikor is a színész által rendezett kártyapartin megjelentek a rendőrök. A házkutatási parancson az állt, hogy a színész kábítószert fogyaszt, terjeszt és kereskedik vele.

„Az, hogy élesfegyverrel, golyóálló mellényben, drogkeresőkutyával ránk rontanak, egy békésen pókerező társaságra, akiknél sem drog, se fegyver, semmi nem volt. Továbbmegyek. A társaság tagjainak az otthonában sem, mert oda is elmentek még, és a 94 éves nagymamát kicsengették Szentesen egy családiházból” – részletezte Árpa Attila.

A gyanúból 2021-ben aztán vádemelés lett. Több fotó készült annak a 33 éves férfinak a lakásán, aki a vád szerint kokainnal és extasy-val kereskedett Budapesten és akinek az egyik rendszeres vásárlója Attila lehetett. Az ügyészség szerint a színész -rendező partikra rendelhette a drogokat, ő lehetett az összekötő a díler és a barátai között.

Idén februárban pedig megszületett az elsőfokú ítélet, amiben 1,5 millió forint pénzbírságot szabtak ki a színészre, drogfogyasztás miatt.

„Hogy miért lett ez a bíróság döntése, azért, mert nem volt semmilyen bizonyíték arra, hogy én valaha is életemben kábítószerrel kereskedtem volna. Miért nem volt rá se tanú, se bizonyíték? Mert nem tettem ilyet” – jelentette ki.

Az ügy azonban mégis folytatódik. Attila azonban úgy érzi, a kiszabott másfél millió forint túl nagy ár a drogfogyasztása miatt. Sőt! a másodfok mögött egy sokkal súlyosabb dolgot sejt.

„Biztos vagyok benne, hogy a háttérben valami személyes indíték van. Ez lehet egy karrierista ügyész, aki meglátta a lehetőséget, amikor az én nevem a térképre került. De inkább azt gondolom, hogy az ügy főnyomozója, aki az akkori élettársamnak osztálytársa volt és akik olyan szinten rosszban voltak, hogy miatta nem ment el például az érettségi vacsorára az akkor élettársam. Tehát tanúk vannak rá és bizonyítékok, hogy ez a hölgy - agy ügy főnyomozója - szekálta az akkori élettársamat” – tette hozzá.

A színész azt is bevallotta, hogy bizony jó néhány álmatlan éjszakát okozott már neki a tárgyalások körüli felhajtás és néha egészen elképesztő elméletei is támadtak már.

„A gondolat, az igazságtalanság, miért jutottunk idáig, ki az, aki nekem ártani akar, miért nem engedik már el? Nyilván az elején végig gondoltam azt, hogy van-e valami, valaki tanú, bizonyíték, amire nem gondoltam, valaki, aki ártani akar nekem? És mondjuk tartunk-e ott ebben az országban, hogy most egy rendőr elrejt valamit a lakásomban csak azért, hogy el tudjanak engem ítélni? Tehát azért nyilván beindulnak a gondolatok és ebben az esetben nem segít, hogy forgatókönyvíró is vagyok, mert ilyenkor a képzeleterő eléggé elindul” – vallotta be Attila.

A tárgyalások kezdetén az ügyészség a dílerre letöltendőt-, míg a színész-rendezőre és barátaira felfüggesztett börtönbüntetést kért. Árpa Attila azonban végül csak pénzbüntetést kapott.

„Fogyasztottam kábítószert? Igen! Csak úgy, mint David Bowie, Johnny Depp és Mick Jaggerr és Frank Sinatra és még sorolhatnám azokat a hírességeket, nem sorolom magam hozzájuk, mert sajnos nagyon-nagyon más liga ők. De hát valljuk be őszintén a mai világban ez már nem annyira meglepő. Illegálisnak illegális, igen. Meg kell bünteti azt, aki fogyaszt? Hát a magyar jog szerint igen! Állok elébe” – hangsúlyozta az egykori Nagy Ő.

A drogfogyasztást tehát nem tagadja Attila, most mégis azért vállalta az interjút, mert ahogy fogalmazott elege lett a hatalmas médiafigyelemből és a pontatlanságokból, mikor ő már inkább szeretne továbblépni.

„A legigazságtalanabb dolog az egészben az, hogy azért ülünk itt, mert az ügyészség kiadott egy sajtóközleményt . Mi is változott február óta? Elárulom nektek, semmi. Súlyosbítottak? Nem, ugyan azt kérik, mint februárban. Lettek új tanúk, vagy új bizonyítékok? Nem! Semmi nem változott. Az ügyészségnek valamiért nagyon fontos volt, hogy újra beszéljünk róla! Tessék, beszélünk róla! Most, boldogok vagytok?!” – zárta a beszélgetést Árpa Attila.

Bár Attila azt mondja a végsőkig kitart igaza mellett, nincs választása. Az ügy másodfokon folytatódik, így hamarosan ismét a tárgyalóteremben fogja találni magát.

2023. június 16. 09:23
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Szerda este Zamárdi újra a Balaton fővárosává válik, hiszen elindult a Strand Fesztivál, ahol világsztárok, hazai ke...
family
"Kinyírom Renner Erikát!" - ezt hörögte a kaputelefonba az elmegyógyintézetből nemrég kiengedett zaklató. Az őrült f...
family
Idén is Európa legnagyobb tűzijátékát, öt kilométeren át csodálhatjuk meg a Duna két oldaláról. Ötszáz kilövési pont...
family
Lovakat, hattyúkat, a Szent Koronát, de Batmant és a Batmobilt is láthatják az ünneplők az idei Debreceni virágkarne...
Elindult az Otthon Start Programiroda, ami azon dolgozik, hogy idén ősszel több, mint tízezer lakásfejlesztés kezdőd...