
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
„Nagyon sajnálom és bánt, hogy megöltem a feleségemet” - ezt mondta a minap a bíróságon az a 73 éves gyilkos, aki egy baltával, egy késsel, és egy fahusánggal végezte ki kegyetlenül feleségét Babócsán, 53 évnyi házasság után. A fegyver nyele és éle is véres volt még mikor megtalálták. A férfi azután ölte meg részegen a feleségét, hogy az asszony elköltözött tőle. Erről most sírva beszélt a másodfokú tárgyaláson.
„Nagyom szerettem! És nem tudtam elviselni, hogy nem jött vissza hozzám” – mondta.
A férfi sóhajtozva hallgatta az egyik legbrutálisabb sérülés részletes ismertetését, amit a baltával okozott feleségének. Végül a 8 centis koponyasérülés és több vágott, szúrt seb okozta az idős asszony halálát. Ezt is rémült arccal hallgatta a gyilkos férj, aki azt is mondta, hogy őt is meglepte a rengeteg brutális sérülés, amit feleségének okozott.
„Nekem akkor elborult az agyam, és nem emlékszem vissza teljesen a történtekre teljesen” – tette hozzá.
A megrázó gyilkosság két éve történt. Elsőfokon 15 évre ítélték előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt, de sokallta a büntetést és enyhítésért fellebbezett. A bíró viszont másodfokon sem változtatott a döntésen. Így a gyilkos férj jogerősen 15 évre börtönbe kerül, legkorábban 80 évesen szabadulhat.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi