
Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban
Az Észak-karolinai Brevard városában a 18 éves Jada Harris és a 20 éves Shy'Tiona Jazziemysha Bishop a vád szerint múlt hétfőn a Snapchat névre hallgató fotó és videómegosztó applikáción keresztül élőben közvetítették, ahogyan fizikálisan bántalmaztak egy idős, demenciában szenvedő beteget.
A megyei seriff, Wayne Ivey szerint az eset visszataszító, mivel nem elég, hogy a fiatalok bántalmaztak egy védekezésre képtelen beteget, mindennek tetejébe még videóra is vették és később elküldték barátaiknak, hogy együtt nevethessenek rajta. A videóban a nőt tisztába akarták tenni, annak ellenére, hogy tiltakozott, folyamatosan segítségért kiabált, zaklatói ettől csak felbátorodtak.
A nőt viselkedési próblémái és demenciája miatt tavaly augusztus óta kezelték az intézményben. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, az eddigi nyomozás alapján az intézmény nem tudott a zaklatásról - írta meg a CrimeOnline.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót