
Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér
Befejeződött a kiskorú veszélyeztetése miatt folytatott nyomozás a nő ellen, aki 2020. szeptember 8-án 21 óra körül megkéselte férjét, közös kiskorú gyermekük szeme láttára.
Az évek óta rossz házasságban élő pár között egy serpenyőn tört ki az újabb vita. A férj abban a serpenyőben akart húst sütni, amit az asszony vásárolt. A hangos szóváltást követően az 57 éves férfi ütlegelni kezdte feleségét, aki kést ragadott, és mellkason szúrta.

A rémült 12 éves kislány, aki mindaddig próbálta szétválasztani szüleit ekkor megrémült, a szobájába futott és felhívta a 112-t, hogy segítséget kérjen.
A rendőrség mellett a mentők is kiérkeztek, akik kórházba szállították a szúrt sérülést szenvedett férfit. A szúrás a szívet elkerülte, azonban tüdősérülése, mellkasi léggyüleme alakult ki.
Az 56 éves asszony ellen emberölés kísérlete, valamint kiskorú veszélyeztetése bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatottak nyomozást, az ügy iratait a rendőrség vádemelés céljából megküldte az ügyészségnek.
Címlapfotó: police.hu

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat

Kegyetlen támadás Bács-Kiskunban: kölyökkutyát vettek célba Foktőn

Váratlan fordulatot vett egy rutinellenőrzés a X. kerületben - videóval

Magyarországon elsőként alkalmaztak sikeresen embriókori genetikai szűrést az SMA megelőzésére

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában