Amerika robbanthatta fel az Északi Áramlatot

Seymour Hersh, Pulitzer-díjas amerikai oknyomozó újságíró friss információkkal szolgált a gázvezeték felrobbantásával kapcsolatban: a fő kérdés nem az volt, hogy hogyan hajtsák végre, hanem, hogy hogyan lehet úgy kivitelezni, hogy ne maradjon nyoma - szemlézte a Mandiner

Seymour Hersh, többszörösen díjazott – köztük Pulitzer-díjjal is kitüntetett – amerikai oknyomozó újságíró friss cikkében leírta kormányzati forrásokra hivatkozva, hogy hogyan robbantotta fel Amerika az Északi Áramlat vezetékeket.

A cikkben részletesen leírja, hogy az Egyesült Államok kormánya a CIA-vel karöltve hogyan tervezte meg a vezetékek felrobbantását, hogyan robbantották fel azokat, valamint hogyan próbálták meg kezelni a robbantás utóhatását. Egészen konkrétan az Egyesült Államok búvárai a Baltops 2022 nemzetközi hadgyakorlat leple alatt C4-tölteteket helyeztek el a gázvezetékek körül, amiket később felrobbantottak.

Az újságíró forrásai szerint a parancsot maga Joe Biden adta ki.

„Biden döntése, hogy szabotálja a csővezetékeket, több mint kilenc hónapig tartó, szigorúan titkos vitát követően született meg. A washingtoni nemzetbiztonsági közösségen belül azt vitatták meg, hogy hogyan lehetne a legjobban elérni ezt a célt. Ez idő alatt a kérdés nem az volt, hogy végrehajtsák-e a küldetést, hanem az, hogy hogyan hajtsák végre anélkül, hogy nyíltan tudná a nemzetközi közösség, hogy ki a felelős érte” – fejtette ki Hersh.

A háború előtt tervelték ki

Az újságíró kifejtette, hogy az Északi Áramlat vezetékekre Biden úgy tekintett, mint Putyin egy lehetséges módszerére, hogy a földgázt politikai és területi ambíciói érdekében fegyverként használja fel. Mint írta, direkt megkerülték Bidenék a tervezésben a kongresszust és a szenátust: „A [tervben résztvevő] búvárok kizárólag a haditengerészethez tartoztak, nem pedig az amerikai Különleges Műveleti Parancsnoksághoz, amelynek titkos műveleteiről jelentést kell tenni a Kongresszusnak, és előzetesen tájékoztatni kell a szenátus és a képviselőház vezetését – az úgynevezett Nyolcak csoportját.

"A Biden-kormányzat mindent megtett, hogy elkerülje a kiszivárogtatásokat, mivel a tervezés 2021 végén és 2022 első hónapjaiban zajlott.”

Mint írta, „2021 decemberében, két hónappal azelőtt, hogy az első orosz tankok begördültek Ukrajnába, Jake Sullivan összehívta az újonnan létrehozott munkacsoportot – a vezérkari főnökök, a CIA, a külügyminisztérium és a pénzügyminisztérium embereit –, és ajánlásokat kért arra vonatkozóan, hogyan reagáljanak Putyin közelgő inváziójára”.

A CIA 2022 elején bejelentette, hogy megtalálták a megfelelő módszert az Északi Áramlat felrobbantására. „Ami ezután következett, az megdöbbentő volt. Február 7-én, kevesebb mint három héttel az Ukrajna elleni elkerülhetetlennek tűnő orosz invázió előtt Biden találkozott a Fehér Ház irodájában Olaf Scholz német kancellárral, aki némi megingás után most már határozottan az amerikai csapat mellett állt. Az ezt követő sajtótájékoztatón Biden dacosan kijelentette: »Ha Oroszország betör... nem lesz többé Északi Áramlat 2. Véget fogunk vetni neki«.” – írta.

Norvégiát látták a tökéletes területnek

Kifejtette, hogy Norvégia volt a tökéletes terület a vezeték felrobbantására: „Washingtonban a szervezők tudták, hogy Norvégiába kell menniük. »Gyűlölték az oroszokat, a norvég haditengerészet pedig tele volt kiváló tengerészekkel és búvárokkal, akiknek több generációnyi tapasztalatuk volt a rendkívül jövedelmező mélytengeri olaj- és gázfeltárásban« – mondta a forrás. Megbízhattak bennük abban is, hogy titokban tartják a küldetést. (A norvégoknak más érdekeik is lehettek. Az Északi Áramlat megsemmisítése – ha az amerikaiaknak sikerülne véghezvinniük – lehetővé tenné Norvégia számára, hogy sokkal több saját földgázt adjon el Európának).”

Hersh leszögezte, hogy Jens Stoltenberg volt a tökéletes NATO főparancsnok a tervhez: volt norvég miniszterelnök és amerikai támogatással került a NATO főparancsnoki posztjára.

„Norvégia a NATO-szerződés egyik eredeti aláírója volt 1949-ben, a hidegháború kezdeti időszakában – írta Hersh – Ma a NATO főparancsnoka Jens Stoltenberg, egy elkötelezett antikommunista, aki nyolc éven át volt Norvégia miniszterelnöke, mielőtt 2014-ben amerikai támogatással a NATO főparancsnoki posztjára került. Putyin és Oroszország kapcsán keményvonalas volt, a vietnami háború óta pedig együttműködött az amerikai hírszerzéssel. Azóta teljesen megbíztak benne. »Ő az a kesztyű, ami az amerikai kézre illik« – mondta a forrás.”

Így robbanthatták fel a vezetékeket

Az újságíró kifejtette, hogy „az elmúlt 21 évben minden júniusban az amerikai hatodik flotta, amelynek zászlóshajója a Rómától délre fekvő olaszországi Gaetában állomásozik, nagyszabású NATO-gyakorlatot szervez a Balti-tengeren, amelyen több szövetséges hajó részt vesz a térségben. A mostani, júniusban megrendezésre kerülő gyakorlat a Baltic Operations 22, azaz BALTOPS 22 elnevezést kapta. A norvégok azt javasolták, hogy ez lenne az ideális fedezék az aknák elhelyezésére.”

Az amerikaiak erre kitalálták az újságíró szerint, hogy a C4-tölteteket helyeznének a gázvezetékekre, amiken lenne egy 48 órás időzítő, így az első robbanás előtt már az összes amerikai és norvég rég elment volna. Kicsit később az újságíró szerint Washington visszakozott, mint írta: "de a Fehér Ház aggódott, hogy a kétnapos robbantási idő túl közel lenne a gyakorlat végéhez, és nyilvánvalóvá válna, hogy Amerika is részt vett benne”.

Végül azt találták ki az újságíró szerint, hogy a robbanótölteteket szonárokkal robbantanák fel. Mint ahogy azt Hersh írta, végül „2022. szeptember 26-án a norvég haditengerészet P8-as felderítő repülőgépe látszólag rutinrepülést végzett, és ledobott egy szonárbóját. A jel a víz alatt terjedt, először az Északi Áramlat 2, majd az Északi Áramlat 1 felé. Néhány órával később a nagy erejű C4-es robbanószerkezetek működésbe léptek, és a négy csővezetékből három üzemképtelenné vált. Néhány percen belül a lezárt csővezetékekben maradt metángáz a víz felszínén bugyborékolni kezdett, és a világ megtudta, hogy valami visszafordíthatatlan történt.”

Így próbálta Biden kezelni a robbanás utóhatását

Az újságíró megemlítette, hogy a robbantás után az egész eseményt próbálta az amerikai média úgy kezelni, mint egy „megoldatlan rejtélyt”. „Oroszországot többször említették valószínűsíthető bűnösként, amit a Fehér Házból előre megtervelten kiszivárgott információk csak tovább ösztönöztek, de anélkül, hogy valaha is egyértelmű indítékot találtak volna egy ilyen önszabotázsra, az egyszerű megtorláson túl. Néhány hónappal később, amikor kiderült, hogy az orosz hatóságok csendben becsléseket készítettek a csővezetékek helyreállításának költségeiről, a New York Times úgy jellemezte a hírt, mint ami »bonyolítja az elméleteket arról, hogy ki is áll a támadás mögött«.

Egyetlen nagyobb amerikai újság sem ásott bele a Biden és Nuland külügyminiszter-helyettes által a csővezetékekkel kapcsolatban korábban megfogalmazott fenyegetésekbe.”

Az újságíró forrása így nyilatkozott az ügyről: „nos, el kell ismernem, hogy a fickó [Joe Biden – a szerk.] tökös. Azt mondta, hogy megteszi, és meg is tette”. Arra a kérdésre, hogy szerinte miért nem reagáltak az oroszok, cinikusan így felelt: „Talán azt akarják, hogy képesek legyenek ugyanazt tenni, amit az USA tett. [...] Ez egy gyönyörű fedősztori volt” – folytatta – „ami mögött egy titkos művelet állt, amely szakértőket vitt a terepre, és olyan berendezéseket, amelyek titkos jellel működtek.”

„Az egyetlen hiba a döntés maga volt, hogy megtegyék.”

2023. február 09. 07:23
Több halálos áldozata van a Danas tájfunnak Tajvanon
Eddig két halálos áldozata van a Danas tájfunnak, amely vasárnap este rekorderősségű széllel és heves esőzéssel csap...
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak
Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak - jelentette ki Orbán Viktor a Mandiner YouTube-csatornáján vasárna...
Kutyák neveltek egy nyolcéves fiút, aki csak ugatni tud
Megdöbbentő, mit műveltek vele.
Tények teljes adás, 2025. július 6., vasárnap
BUSZBALESET - Gyerekeket szállító busz borult árokba Kunszentmártonnál. Macedóniába tartottak, 19 ember sérült meg -...
Túléltem a tömegkatasztrófát!
Fantasztikus hangulat, lelkes szurkolók... Így indult az Esztergom-Nyerges Rally egy két évvel ezelőtti vasárnap dél...
family
Megölted? Igen vagy nem?
Könyörtelenül nekiszegeztük a kérdést Curtis életfogytiglanra ítélt bátyjának: tényleg megölte az egykori futballist...
family
A Balaton partól üzent Curtis, van oka az ünneplésre
Széles mosolya árulkodó.
Magyar Péter pánikszerűen hazahúzott a nyaralásból. Egész héten idegesen telefonált
Magyar Péter otthagyta a nyaralást és mindent hátrahagyva elindult Magyarországra. A közelében nyaraló olvasók küldt...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.