Általános iskolákban tűnik fel a magyar világbajnok, elárulta, mi a célja ezzel

Több száz gyerek találkozhat vele és tanulhat tőle.

Talmácsi Gábor nevével fémjelzett közlekedésbiztonsági tréningeket szerveznek általános iskolásoknak, melyek során a diákok játékosan tanulhatják meg a KRESZ-szabályokat.

A világbajnok gyorsaságimotor-versenyző a pénteki Mokkában elmondta, a gyerekeknek biztonságos körülmények között egy profi stáb segít elsajátítani a motorozás alapjait, az oktatók pedig minden korosztálynak a maga szintjén adják át a szükséges tudást.

Az a célom, hogy minél több gyerek megkaphassa ezt a képzést

– tette hozzá Talma, aki elárulta, még el sem kell indulniuk a kicsiknek, elég csak felülniük a vasra, hogy lássák, hány biciklis kilométer lehet mögöttük. Persze ő is örülne, ha lennének olyanok, akik később profi versenyzővé válnak, ehhez azonban a szülői háttér is rendkívül fontos.

A sportágat népszerűsítő program keretében mind elméleti, mind gyakorlati ismereteket kapnak a tanulók.

Mivel az iskolák számára ez nem kerül pénzbe, csak megfelelő helyiséget kell biztosítaniuk az intézményeknek. Talmácsiéknak egy tornaterem is elegendő, hogy felépítsék a pályát, ahol aztán 120-130 gyerek tudja kipróbálni a kétkerekezést egyetlen nap alatt.

2024. március 22. 20:01
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...