
Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!
Egy népszerű Facebook-csoportba feltöltött szürreális fotónak köszönhetően most már Budapest kevésbé képeslapra illő utcáit is megismerhette az internet világa.
Köztudott, hogy a nyári kánikulában nemcsak magunkra, de kedvenceinkre is ajánlott fokozottan odafigyelni, ugyanis az ő szervezetüket is megviseli ez a nagy meleg, ezért érdemes rövidíteni a séták távján.
Az előírásokra úgy tűnik, fittyet hányt az a férfi, aki az elviselhetetlen melegben vitte el egy körre kilométerhiányos alpakáit Pesterzsébeten vasárnap, nem kis feltűnést okozva ezzel.
Az arra járók közül egy bicikliző édesanya és gyereke is láthatóan alig hitt a szemének, és joggal feltételezzük, a fotó készítője is azért örökítette meg a történéseket, mert még sosem látott ilyet.
Természtesen a helyiek azonnal felismerték szűkebb hazájukat, és ezt nem is titkolták el a kommentmezőben.

Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!

Magyar slágereké lesz a főszerep A Nagy Duett harmadik adásában

Egy születésnap, ami már sosem lesz ugyanaz – megszólaltak Fenyő Miklós gyermekei

Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla

Egy technika, ami segíthet az alvási nehézségben

A játszótér rejtett törvénye: A barátság vagy a cél számít?

A hosszú élet kulcsa meglepően egyszerű egy veterán kutatóorvos szerint

Kasza Tibi vagy Stohl András? – Tolvai Reni pikáns választ adott

Dögösebb, mint valaha: Gelencsér Tímea az Exatlon kulisszái mögül jelentkezett

Szirénázó mentő érkezett a Séfek séfébe – ilyen még sosem történt!

Meghalt Török Ferenc

,,Sosem fog már felhívni a születésnapomon” – Lesújtotta Szandit Fenyő Miklós halála