
Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány az egyetlen olyan állatvédelmi szervezet, amely az állam jóvoltából jött létre. Dr. Vetter Szilvia központvezető szerint ez egy biztos hátteret jelent számukra, viszont legalább akkora felelősséget is.
Ennek a közösségnek vált a tagjává a TV2 hírigazgatója, Gecse Vivien is, aki állatvédelmi nagykövet lett. Kommunikációs segítséget nyújt az alapítványnak és tájékoztatja a közvéleményt az egyes kampányokról.
Viviennél nem csak egy „felvett hóbort” az állatvédelem, szívügyének érzi a felelős állattartást népszerűsíteni a társadalom körében. Személyesen is átélhette, hogy egy válságos élethelyzetben mekkora segítség tud lenni egy állat, számára Csoki, a vizsla volt egy ideig a legfőbb társ.
Ezek az élőlények nem játékok
– hangsúlyozta, és szeretné megértetni sokakkal, hogy nagyon meg kell gondolni, magunkhoz veszünk-e egy állatot, hiszen nem dobhatjuk csak úgy ki őket, ha már megunjuk.
Statisztikák szerint a világjárvány tetőzésére, 2021-re Magyarországon minden második háztartás kutyatartó lett. Ahogy viszont vége lett a bezártságnak, sok négylábú visszakerült a menhelyekre, az utcákra, vagy még rosszabb sorsuk lett.
Hazánkban körülbelül ötmillió adófizető van, ehhez képest a múlt évben 2,7 millióan egyetlen szervezetnek, alapítványnak sem ajánlották fel adójuk egy százalékát.
Életeket lehet menteni
– figyelmeztetett Dr. Vetter Szilvia, hogy miért érdemes egy állatvédő civilszervezetet támogatni ilyen módon.
Gecse Vivien rámutatott arra is, hogy megannyi bestiális gyilkos, akiknek az életéről sorozatok is készültek, a lepkék szárnyainak kitépegetésével kezdték.
Mindenképpen szankcionálni kell az állatkínzókat
– tette hozzá.

Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon

11 figyelmeztető jel a hálószobában, amikre érdemes figyelni

Hangosnak lenni: önbizalom vagy védőpajzs?

Hírt adott az állatkert az alföldi kistigrisről

Nem véletlen, ha messzire sodor az élet egy friss kutatás szerint

Durva balhé a Séfek séfében: Vomberg Frigyes ultimátumot adott

Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók

Peter Srámek és Gáspár Bea között olyan jó a kapcsolat, hogy az énekes már a vezetéknevét is Gáspárra változtatná

Vak licit a Kincsvadászok VIP-ben: az Animal Cannibals meglepte a szakértőket

Megint csúszik a holdmisszió, kiderült, miért

„Na jó, nem bírom tovább!” – Fejes Tamás letépte a tárgyról a terítőt a Kincsvadászok VIP-ben