
Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás
Varga Márk – művésznevén G.w.M – leszámol múltjával. Nem csak magánéletében, hanem karrierjében is óriási változásokra készül.
Az immár háromgyermekes édesapa tavaly lett a bulvársajtó kedvenc céltáblája, amikor elszerette férjétől Kulcsár Edinát.
Azóta a szerelmesek összeköltöztek, összeházasodtak és megszületett közös kislányuk, Amara is.
A rapper azonban úgy döntött, elég az éjszakázásból, mostantól a kisebb bulik helyett zenésztársaival élőzenekaros koncerteket adnak.
Az első ilyen fellépése augusztus 10-én volt Siófokon, melynek kezdete előtt reménykedve nyilatkozott a TV2 stábjának.
Szerintem azért is különleges ez az esemény az éltünkben, mert januártól abszolút megszűntek a kisebb rendezvényeink és csak nagyzenekaros koncertek lesznek. Ez egy kicsit ilyen elrajtolás az egésztől, így a múltból a jövőben
- fejtette ki gondolatait a rapper.
Edina szerint férje azonban nem csak a zenében változott meg.
Ennyi gyerekkel én azt gondolom, hogy érthető dolog, meg nyilván presztízs is, hogy felhagy majd az esti fellépésekkel
- fogalmazott az üzletasszony, majd kiemelte, hogy a boldogság állandó vendég náluk.

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek