Aljas módon akarta megölni Nicolas Cage-et a lova

A színész állítása szerint poszt-traumás stressz alakult ki benne, ugyanis a lova folyamatosan arra játszott, hogy megölje őt a forgatás során.

Szerencsére ismét felfelé ível Nicolas Cage karrierje, ugyanis igazán ígéretes projektekben kapott szerepet. Például tavasszal landol a magyar mozikban a The Unbearable Weight of Massive Talent című film, amiben egy Nic Cage nevű lecsúszott színészt fog alakítani. Ráadásul ő játssza el Draculát is a Renfieldben.

A közelmúltban pedig egy westernben, a Butcher's Crossingban kapott főszerepet, a forgatás azonban nem úgy sikeredett, ahogy azt szerette volna.

A The Hollywood Reporter szervezett egy kerekasztal-beszélgetést, amelyen részt vett Nicolas Cage mellett Andrew Garfield és Jonathan Majors is. Utóbbi A vadnyugat törvényei szerint című westernben szerepelt, így szóba került a lovakkal való közös munka, amikor Cage közbeszólt:

"Neked legalább kedves volt a lovad".


"Akivel én dolgoztam a Butcher's Crossing forgatásán, Rain Man, ő egyszerűen meg akart engem ölni" - közölte Cage, amelytől hatalmas nevetésben tört ki a mellette ülő Andrew Garfield.

Az 57 éves színész elárulta, hogy a ló folyamatosan le akarta őt lökni magáról, és mindig úgy járt, hogy a hátán ülő Cage beverje a fejét a háztetőkbe.

"Amikor leszálltam és próbáltam kedves lenni vele, ő inkább lefejelt. Nem volt ám jó móka! Mindig jól kijöttem az állatokkal, a lovakkal is, de Rain Man biztos meg akart ölni" - folytatta Cage.

A színész már közel állt ahhoz, hogy inkább nemet mondjon Gabe Polsky rendezőnek, mikor arra kérte, még egyszer ülje meg a lovat. Cage végül elegett tett a kérésnek, Rain Man azonban újra le akarta őt dobni a hátáról.

"Ahogy láthatjátok, poszt-traumás stressz alakult ki bennem Rain Man miatt" - zárta a színész, Majors azonban elárulta, hogy ő is dolgozott a lóval, vele azonban sokkal kedvesebb volt a forgatások során.

2022. január 06. 19:01
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
A nő azt hazudta, hogy a kisfiát elrabolták, de más is részt vehetett a gyerekgyilkosságban. További részletek a Tén...
Egy órán keresztül hagyta arccal lefelé a takaró alatt.
Újabb balos megmondóemberek támadják a fiatalok első lakásprogramját - írta a Miniszterelnökség parlamenti és straté...