
Schobert Norbi Jr. apácának áll, kiderült, mit adnak elő A Nagy Duett versenyzői
Hétfő este izgalmakkal teli adás szemtanúi lehettek az Ázsia Expressz negyedik évadának nézői, ugyanis a kiesők, azaz Zsuzsi és Katinka, illetve Kafi és Enikő egymás párjaival szálltak újra versenybe.
Ennek a játékosok kevésbé örültek, ugyanis így újra veszélybe került a pozíciójuk, legjobban azonban mégis Rékát viselte meg a váratlan változás.
Az elmúlt hetek alatt ugyanis nyilvánvalóvá vált az, hogy Alekosznak nagyon tetszik Enikő, mi több, az érdi polihisztor ennek, ha kellett, ha nem, napjában többször is hangot adott.
Így a kiesők visszatérésekor sem türtőztette magát.
Inkább most a célra, a játékra kellene koncentrálni, de, ha most megint elkezdek Enikőzni, akkor megint vége lesz. Csak hát megint le kell mondanom a jóról. Unom azt, hogy nekem soha nem lehet jó. Miért nem lehet jó? Miért nem lehetek olyan nővel, akivel szeretnék?
- értetlenkedett Alekosz, miközben Réka könnyes szemekkel, ideges tekintettel hallgatta eszmefuttatását.
Réka azonban nem csupán féltékeny a fiatal modellre, párja viselkedése miatt folyamatosan megszégyenülve érzi magát.
Alekosz ugyanis korábban már egy helyi nőnél is bepróbálkozott, ám Réka menthetetlenül szereti, így egyre több mindent tűr el neki.

Schobert Norbi Jr. apácának áll, kiderült, mit adnak elő A Nagy Duett versenyzői

Király Viktor számvetése: 2 éve letettem, azóta nincs köd

Gelencsér Timi bombaformában, így készül az Exatlon debütálására

Elképesztő jelenet a levegőben, Ördög Nóra lánya többszáz ember előtt vállalta be

Titokban megházasodott a TV 2 sztárpárja - Fotók

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?