
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az Ázsia Expressz negyedik évadában 24 órára párt kellett cserélniük a versenyzőknek, így Alekosz Enikővel, Réka pedig Kucsival folytatta a versenyt.
Míg a görög csődör rendkívül idegesítette a modellt, addig Réka és a világbajnok kajakozó már az elején egy húron pendültek.
Így az aranymosós feladatnál elhatározták, hogy féltékennyé teszik Alekoszt és kézenfogva sétálnak el előtte.
Ez azonban rendkívül felzaklatta a vagyonőrként dolgozó Alekoszt, így miután a játékosok visszakapták párjaikat, folytatta a számonkérést Rékánál.
Arra volt kíváncsi, hogy a nő csókólózott-e Kucsival. Választ azonban nem kapott, ugyanis versenytársa arra sem méltatta. Addig húzta a dolgot, amíg csak lehetett, ezzel felbőszítve „speciális kapcsolatát”.
Úgy látszik, hogy te ebből ki akarsz szállni, nem kérsz többet Alekoszból. Abban biztos lehetsz, ha ebből kiszállsz, akkor többet hozzám nem jössz, le is tagadom a létezésedet, ahogy te is az enyémet, kitöröljük egymást és az életben többet nem találkozunk
- keményített be a botrányhős.
Mondtam is egy szóval is, hogy legyen vége?
– vonta kérdőre Réka.
Úgy tűnik, hogy ezt akarod. Döntsd el most! Akarod a társaságomat, vagy nem? Ha akarod, vállald annak minden jövevényével, ha pedig nem akarod, akkor mondd meg és akkor kész vége. Döntsd el most, tessék!
– kontrázott.
Jó, nem akarom!
– vágta rá Réka.
Jó, jó, hát akkor nem akarod. Akkor annyi, vége!
– mondták ki a szakítást.
Címlapfotó: TV2 Ázsia Expressz

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát