
Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese
A szigetbecsei Vadvirág Élménybirtok Vadvirág Majorjának lakói örömteli eseménynek lehettek szemtanúi – derült ki a major hivatalos közösségi oldaláról.
Mazsola, az egyik Benett-kenguru ugyanis a napokban adott életet kicsinyének, egy albínó kengurunak. Az anya rendkívül meglepte gazdáit, akik olyan örömmel fogadták a kis jövevényt, hogy meg is mutatták a nagyközönségnek.
Ő az első erszényes, aki a majorban született, a különleges bundája miatt pedig sokkal több odafigyelést és törődést igényel – írták Facebook-bejegyzésükben.
Mazsola, az anyuka sokáig velünk lakott a házban, velünk nőtt fel, így számára a többi állat jelenléte eleinte furcsa volt. Gondoltuk, egy társnak nagyon örülne, így került a birtokunkra Palika, akivel rövid időn belül szerelembe estek, és ennek a románcnak az ajándéka lett a kis albínó kenguru
– mondta Fejes Orsolya, az élménybirtok tulajdonosa.
A kenguruk több mint féléven keresztül nevelgetik a picinyüket az erszényükben, majd, amikor a csöppség készen áll az önálló életre, akkor elhagyja a védelmet nyújtó vackot.
A kenguru érkezése váratlanul érte a major tulajdonosait, így névvel sem készültek.
Így arra szeretnék kérni a látogatókat, hogy segítsenek nevet találni a kis jövevénynek.
A javaslatokat a Vadvirág Major Facebook-oldalára várják augusztus 11-ig.
Címlapfotó: Vadvirág Major hivatalos Facebook-oldala

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel