
Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában
Szánthó Miklós úgy fogalmazott: Márki-Zay Péter "összevissza, nagyon zavarosan beszél", mint amikor a rossz tanuló felel és "ott próbálja meg kitalálni azokat a dolgokat, amiket éppen mondani szeretne".
Felidézte, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje korábban olyan, széles társadalmi támogatottságnak örvendő és szociálisan, társadalmilag hasznos intézkedéseket nevezett ostobaságnak, mint a rezsicsökkentés és a minimálbér, és értelmetlennek a 13. havi nyugdíj folyósítását.
Most pedig Márki-Zay Péter azt a "pont a genderideológia támadása miatt kétségbe vont állítást, hogy az anya nő, az apa pedig férfi", nevezte ostobaságnak és aberrációnak - tette hozzá.

Fotón: Márki-Zay Péter (MTI)
Szánthó Miklós megjegyezte: amikor pedig azt kérdezték tőle, mi a véleménye arról, hogy férfiak is szülhetnek-e, akkor "magát a kérdésfeltevést is aberráltságnak nevezte".
Az Alapjogokért Központ igazgatója kiemelte: az, hogy Márki-Zay az apa és anya szerepéről szóló alaptörvényi kitételt ostobaságnak és aberrációnak tartja és eltörölné, teljesen egyértelműen mutatja, hogy "Gyurcsány Ferenccel együtt a genderideológia pártján áll", és meg akarja szüntetni azokat az alkotmányos szabályokat, amelyek a gyermekeket védik.
Hozzátette: ezért kiemelten fontos az április 3-ai gyermekvédelmi népszavazás, mert "pontosan az ilyen, már Magyarországra is begyűrűző genderelmebajra, amit sajnos Márki-Zay Péter is képvisel, adhat csattanós választ".
Azzal kapcsolatban, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje nem ellenzi a marihuána legalizációját, Szánthó Miklós kifejtette: a marihuána tipikusan "kapudrog", nemcsak szociális, egészségügyi hatásait tekintve, hanem politikailag is. Ahol ugyanis elindult a marihuána törvényessé tétele, ott hamar elkezdték követelni a keményebb drogok legalizációját is, ami - mint fogalmazott - "nyilvánvalóan iszonyatos veszélyt jelent", legfőképpen a gyermekekre.
Úgy vélte, Márki-Zay nyilatkozatai "teljesen egyértelműen abba az irányba mutatnak, hogy gyermekellenes politikát szeretne megvalósítani, ha ő kormányra kerülne". Odatehetjük az ilyen megnyilatkozásokat a korábbiak mellé, amikor a nyugdíjasokat és a vidéki magyarokat sértegette, és láthatóan Márki-Zay Péter a gyermekek jogait sem akarja tiszteletben tartani - jegyezte meg az Alapjogokért Központ igazgatója.
MTI

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír

Mi történt valójában a kalandparkban? - Döntő fordulat jöhet a karateedző büntetőperében

Lövések is dördültek, kivonult a TEK Baranyába

Megszólalt az MVM: ekkor érkeznek a gázszámlák és a rezsistop kedvezmény

Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra

Videón, ahogy elérte a jégeső az ország keleti részét

Egy mozdulat megmenthette volna az autós életét az M1-esen

Holtan találták az eltűnt polgármestert Szombathely mellett

Új csalási forma terjed: 1 millió forintot is elkérhetnek egy sürgős javításért

Párja gyerekét zaklatta szexuálisan egy férfi Ácson

Videón, ahogy a levegőbe repül egy biciklis Dunaharasztiban


