
Évekre rács mögé került egy netes pedofil banda
A frissen hivatalba lépett elnök a Capital One Arena-ban összegyűlt tízezres tömeg előtt a többi között aláírta az Egyesült Államok kilépését a Párizsi Klímaegyezmény hatálya alól, valamint arról is rendelkezett, hogy a szövetségi alkalmazottaknak kötelezővé válik a személyes megjelenés munkahelyükön, amivel a koronavírus világjárvány idején, a rendszeres otthoni munkavégzésre vonatkozó lehetőséget vonta vissza. Egyben befagyasztotta a szövetségi alkalmazottak további felvételét.
Az első aláírt intézkedések között volt az amerikaiak anyagi terheinek csökkentéséről szóló általános rendelkezés, amelynek szövege szerint az elnök utasítást ad a szövetségi intézményeknek arra, hogy azonnali árcsökkentésekről intézkedjenek.
Az Egyesült Államok 47. elnökének első hivatalos lépései között szerepelt elődje, Joe Biden csaknem 80 korábbi elnöki intézkedésének visszavonása. Az elnök támogatói előtt kritizálta Joe Biden utolsó hivatali intézkedéseit, amellyel többek mellett családtagjait is megelőző kegyelemben részesítette, valamint felmentette korábbi cselekedeteik jogkövetkezményei alól a Kongresszus 2021. január. 6-i eseményeket vizsgáló, szinte kizárólag demokrata tagokból álló tagjait.
Donald Trump később már a Fehér Házban folytatta elnöki rendeleteinek szignálását, amelyek a többi között érintették az illegális bevándorlás elleni fellépést. Ezek között nemzeti vészhelyzetet hirdetett a Egyesült Államok déli határán. További intézkedések szóltak a törvénytelen határátlépés megakadályozásáról, valamint terrorszervezetnek nyilvánította a külföldi szervezett bűnözői csoportokat.
Az intézkedések egyike megszüntette a külföldi szülők gyermekeként az Egyesült Államok területén születettek számára az automatikus állampolgárság intézményét (birthright citizenship). Emellett Donald Trump elnöki rendeletet írt alá arról, hogy teljes kegyelemben részesül mintegy 1500 olyan elítélt, aki a 2021. január 6-i zavargásokban való részvétel miatt ítéltek el.
Forrás: MTI

Évekre rács mögé került egy netes pedofil banda

Legalább 31-en meghaltak egy börtönlázadásban

Guinness-rekordot döntött a 83 éve házas szerelmespár

Újabb durva korrupciós ügyeket tártak fel Ukrajnában

Lengyel külügyminiszter: Európának minden erőforrást meg kell adnia Ukrajnának a következő három évre

Megölte párja kisfiát, hogy „helyet csináljon” közös gyermeküknek

Négy csecsemő holttestét találták meg egy nő házában

Felgyújtotta házát egy férfi, két kisgyerek égett benne

Zelenszkij: Soha nem elég. Akkor lesz elég, ha véget ér a háború

Összeütközött két vonat, rengetegen sérültek meg

A Fülöp-szigeteken közel 1 millió embert evakuáltak a közeledő szupertájfun érkezése előtt

Sikítófrászt fog kapni Ursula von der Leyen és Zelenszkij, ha meglátják ezt a térképet!