
Férjhez ment a Szex és New York sztárja
A pénteki Mokka vendégei a Megasztár aranytorkú énekesei, Gudics Máté és Dénes Dávid voltak, akik a műsorban szerzett élményeikről és a legutóbbi produkciójukról meséltek.
„Fantasztikusan éreztem magam, főleg, hogy elsőként jutottam tovább a csoportomból” – emlékezett vissza az fantasztikus pillanatra Máté és kiemelte, hogy nagyon sokat jelent neki az emberek támogatása.
Körülbelül akkor éreztem magam így, amikor a gyermekeim megszülettek
– tette hozzá az énekes.
Én úgy éreztem, mint, aki most születik meg
– vette át a szót Dávid, aki a legutóbbi adás során katartikus pillanatot élt át.
A beszélgetés végén arra is kitértek, hogy a vasárnapi showban Desmond Child foglal majd helyet a zsűri egyik székében, a versenyzőknek pedig a világhírű zeneszerző dalait kell színpadra vinniük.

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás