
„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira
Drámai pillanatok zajlottak a Gyomaendrőd megyei I-es futballcsapatának keddi edzésén, amikor a Békés vármegyei együttes 20 éves játékosa, Urbancsok Ákos rosszul lett, és agyvérzés gyanújával kórházba szállították – közölte a Sportal.hu.
A nyáron igazolt Ákos néhány perccel az edzés vége előtt jelezte, hogy nem érzi jól magát, ezért visszament az öltözőbe, azonban ott rosszul lett. Társai azonnal mentőt riasztottak, akik a békéscsabai kórházba szállították a fiatal focistát.
Ákos korábban nem panaszkodott semmilyen problémára, nemrég volt sportorvosnál is, értetlenül állunk a történtek előtt. Két műtéten már túl van, azóta nem kaptunk hírt róla, szerencsére rosszat sem... Nagyon valószínű, hogy nem fog már játszani nálunk, abban kell bíznunk, hogy életben marad
– mesélte a lapnak csütörtökön Vinkovics Attila klubelnök, majd hozzátette, az együttesnél érthető módon most senki sem tud a focira koncentrálni, ezért a hétvégi mérkőzés halasztását kérték.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ákos szerény, visszahúzódó, de ügyes srác. Már tavaly is szerettük volna leigazolni, aztán a nyáron ő jelezte, szívesen játszana nálunk. Át is költözött Gyomára albérletbe, és pont azon a szörnyű napon kezdett el dolgozni egy helyi vállalkozónál...
– árulta el a klubvezető.

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton

Titkos szenvedély: különös világba engedett bepillantást a Kincsvadászok sztárja

Drámai párbajokkal zárult az elődöntő: megvan az Exatlon Hungary fináléjának mezőnye

Megszületett a Next Top Model Hungary versenyzőjének kislánya, különleges nevet kapott

Könnyes búcsú az Exatlonban, számukra ért véget a verseny

Nem minden árverés sikertörténet: meglepő veszteségeket tárt fel egy kutatás