Agyonverte barátját, miután megvette élettársát a tömörkényi gyilkos

Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a férfit, aki 2021 tavaszán 3,5 millió forintért "megvásárolta" barátja élettársát, majd miután összevesztek, egy vascsővel agyonütötte az áldozatot.

A jelenleg 48 esztendős férfit emberkereskedelem és halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a táblabíróság.

A vádlott a sértett barátja volt, a Csongrád-Csanád vármegyei, tömörkényi tanyáján segítette is a ház körül, a gazdálkodásban és többször kölcsönt is adott neki. A sértettnek és élettársának közös gyermeke született, de kapcsolatuk megromlott.

A vádlott és a sértett élettársa között 2021 elejére érzelmi viszony alakult ki. A két férfi abban egyezett meg, hogy a sértett 3,5 millió forint ellenében elengedi a nőt a vádlottal. A nő tiltakozott ez ellen, azt mondta, ha a vádlott pénzt ad érte, soha többet nem hajlandó találkozni vele.

A vádlott ennek ellenére átadta a pénzt a későbbi sértettnek, és megállapodtak, hogy a részleteket később beszélik meg. A sértett és az asszony azonban április 24-én összevesztek, a nő a közös gyermekükkel elment a tanyáról, majd felhívta a vádlottat, aki ezután autóval odament.

 A tanya udvarán a két férfi vitatkozni kezdett, a sértett pedig további egymillió forintot követelt a gyermek elengedéséért. A szóváltás dulakodássá fajult, a vádlott pedig felkapott egyméteres vascsövet, és azzal a kétszer fejbe ütötte a sértettet. A második ütésbe az áldozat rögtön belehalt.

A vádlott ezt követően üzenetet küldött a nőnek, hogy még ne menjen haza, majd a holttestet és a vascsövet elcsomagolta, elmondása szerint később autójával a Tiszához vitte, és Csanytelek közelében, a gátőrház mellett lejárónál már az esti sötétben a folyóba dobta.

A holttest – annak ellenére, hogy a folyómedret egészen Szegedig átvizsgálták - azóta sem került elő. A hatóságok az áldozatnak korábban átadott pénzt sem találták meg.

A vádlott a vérnyomokat is megpróbálta eltüntetni, és ruháit elégette a kazánban.

A vádlott és a nő a hatóságokat félrevezetve megpróbálták elhitetni, hogy az áldozat önszántából távozott otthonából, majd haragosaival került összetűzésbe. Ennek érdekében a vádlott a sértett telefonjáról hamis üzeneteket küldött a nőnek azzal, hogy őt elkapták, ne szóljon a rendőröknek.

Mintegy két hét elteltével – a vádlottal egyeztetve – a nő bement a rendőrségre, és bejelentette, hogy élettársa horgászni ment, majd ismeretlen helyre távozott. Az elmondottakat a hatóságok előtt a nő tanúként többször is megismételte. Vallomásán csak azt követően változtatott, miután ő és a vádlott is megbukott a poligráfos vizsgálaton.

Az ítélőtábla előtt a vádlott az utolsó szó jogán – korábbi vallomásaival ellentétben, amikor arról beszélt, a dulakodás során csak magát védte a vascsővel - azt állította, 2021. április 24-én nem bántotta az áldozatot, csupán fedezte a férfi eltűnését, ezzel félrevezette a hatóságot.

A történtek miatt a nőt – aki azóta együtt él a férfival – az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék jogerősen bűnpártolás vétségében mondta ki bűnösnek, és vele szemben két év próbára bocsátást rendelt el.

A táblabíróság döntésével helybenhagyta a törvényszék ítéletét. Nagy Erzsébet tanácsvezető bíró a döntés indoklása során hangsúlyozta, az elsőfokú eljárás során a vádlott és védője sem vitatta a pénzátadás és az áldozat bántalmazásának tényét, így arra bizonyítást sem kellett felvennie a törvényszéknek. A vádlott számos alkalommal lényegesen változtatott vallomásán, így a férfi nem tekinthető szavahihetőnek.

A törvényszék megalapozott tényállást állapított meg, helyesen döntött úgy, a vádlott nem volt jogos védelmi helyzetben, és az eset összes körülményét mérlegelve arányos büntetést szabott ki.

Forrás: MTI

2024. október 01. 13:00
A szexet választotta Krausz Gábor, tejbetök vigyorral magyarázkodott
Egy másodpercig sem gondolkozott döntésén.
Meztelenség, forró pillanatok - ilyen, amikor A Kísértés szereplője megtartóztatja magát
Kamerák előtt bizonyította be, hogy nem tudja visszafogni magát.
Durva baleset, két gyereket szállítottak kórházban
Két autó ütközött, a vétlen kocsiban ültek a gyerekek.
Fájó sebet szakított fel Szabó Ádámban Sztárban Sztár-os produkciója
Méltó akart lenni az emlékéhez.
Újra és újra megerőszakoltak egy többgyermekes édesanyát, belehalt a támadásba
Holtteste egy padon hevert.
Kamionnal csempésztek drogot Magyarországra
Jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelme miatt emeltek vádat Zalában három ember ellen, akik Spanyolországból kam...
Hagyd már abba!
Egészségtelen, szagos és sok esetben olyan szövődményeket okoz, ami az életünkbe kerülhet, mégis emberek milliói egy...
Tények teljes adás, 2024. október 4., péntek
DRÁMAI - A lányát védhette az a férfi, aki halálra szúrt egy fiatalt Dunaföldváron. A 24 éves áldozat éjszaka besurr...
Mentsék meg a gyerekemet!
Mit tehet az a szülő, akivel közli az orvos, hogy a gyerekének Duchenne-szindrómája van, egy olyan alattomos betegsé...
Lángos a világ végén?
Képzeljék el, hogy egy jászsági fiatalember egyszer csak elhatározta, hogy a gleccserek országában, Izlandon fog mag...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.