
Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket
Letartóztatott két férfit a rendőrség egy gyerek kegyetlen megölésével kapcsolatban az amerikai Új-Mexikó államban – írta a Mirror.
Még szeptember 6-án az albuquerque-i baseballstadion előtt nyitottak tüzet arra az autóra, amelyben a 11 éves Froylan ült. Több mint egytucat lövést leadtak, a fiú belehalt sérüléseibe, unokatestvére pedig deréktól lefelé lebénult. Az áldozat édesanyja és öccse is a kocsiban tartózkodott, de a csodával határos módon nekik nem esett bajuk.
A rendőrség először azt gyanította, csak valakinél elszakadhatott a cérna, és féktelen lövöldözésbe kezdett, azonban hamar fény derült az igazságra.
A 22 éves Jose Romero és a 21 éves Nathen Garley bandatagok, akik huzamosabb ideje ellenséges viszonyban vannak egy férfivel, aki szintén ott volt az alacsonyabb osztályú baseball-mérkőzésen a stadionban. A közöttük lévő viszály a nézőtéren csúcsosodott ki, ezért a páros a meccs után célba vette riválisa autóját.
A kisfiú és családja azonban egy szinte ugyanolyan fehér pickupban utazott, és ők is ekkor hagyták el az aréna parkolóját, ezért a bűnözők rossz kocsira nyitottak tüzet. Másnap a célszemély üzent az egyik lövöldözőnek az Instagramon, hogy nem az ő autóját lőtték szét.
Romero-t csütörtökön este fogták el a rendőrök, és már egyébként is körözték, mivel nem jelent meg egy bíróságon drogkereskedelemmel kapcsolatos ügyben. Társát már szeptember 13-án lekapcsolták, mikor Arizona államból hazafelé tartott. Kocsijában lőfegyvert, valamint mintegy 100 ezer darab fentanil tablettát találtak.
Az eset nagy port kavart Új-Mexikó államban, hatalmas vita folyik a politikai oldalak között, a kormányzó ugyanis részleges fegyvertartási tilalmat szeretne bevezetni.

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja