
Egy kisállat elvesztése súlyosabb lelki sebeket hagyhat, mint sokan hiszik
Vészesen közeledik a Föld felé a kutatók által csak a „Káosz Istene” néven emlegetett aszteroida, ami szerintük jóval korábban érhet el minket, mint azt eddig gondolták.
A LadBible pénteki beszámolója szerint a 99942 Apophis egy masszív, 340 méter széles aszteroida, ami az egyiptomi mitológiából ismert káosz istenéről, Apophisről kapta a nevét.
A szakértők aggodalma mindennek fényében nem alaptalan, a hatalmas kőtömb becsapódása beláthatatlan következményekkel járhat, pusztítása ugyanis körülbelül 1000 megatonnányi – azaz 1 milliárd tonnányi – TNT robbanásával illusztrálható.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Év elején a tudósok kijelentették, számításaik szerint az aszteroida 2029. április 13-án haladhat el a Föld mellett, most viszont attól tartanak, hogy ha megváltozik a pályája, nagy eséllyel a bolygónkba csapódhat. Csillagászok szerint viszont ehhez az is éppen elég, ha útja közben egy mindössze fél méteres objektummal ütközik, már ezzel is veszélybe kerülhet az emberiség.
Mindemellett egy számítás szerint a 2029-ben bekövetkező katasztrófa esélye elég csekély, mindössze 2,7 százalék, mások pedig úgy vélik, mindössze egy a milliárdhoz az esély arra, hogy valami pontosan a Föld felé terelje az óriási űrsziklát.

Egy kisállat elvesztése súlyosabb lelki sebeket hagyhat, mint sokan hiszik

Nem véletlen, ha valaki hisz az összeesküvés-elméletekben

Lángok martaléka lett Agárdi Szilviék otthona, drámai videót tett közzé az énekesnő

Láthatatlan csapda a szexben, amibe rengetegen belesétálnak

A Kincsvadászok kereskedője nemes felajánlást tett

Újévi életmódváltó programot indít DPK-soknak Rubint Réka

Elvonult a világ elől a Megasztár győztese

Egy trükk, amitől az instant kávé is mennyei lehet

Szigorítást jelentett be az egyik népszerű légitáraság, a tiltás már életbe is lépett

Forró pillanatok a Nyíregyházi Állatparkban, ettől még a hó is elolvad

Baleset az operettgálán, megsérült a magyar színész

Január 31-én folytatódik a Napló, a legnépszerűbb riportmagazin