
Tilla és Claudia már gyakorol a Nagy Duettre – vidám videót mutattak a próbáról
A hosszabb távokon négyszeres világbajnok, ebben a számban Tokióban 15., a játékokat követő 2021-es vb-n bronzérmes magyar kenus a délelőtti evezése során harmadik lett, ezért kellett délután újra kenuba térdelnie.

Fotó: MTI/Kovács Tamás
A reményfutamban egy kínai és egy menekült csapatba tartozó kenus mögött harmadik volt 250, majd 500 méternél is, de aztán utóbbi versenyző lelassult, Adolf Balázs pedig a kínai mellett is simán elment, és úgy is nagy fölénnyel nyert, hogy a végén már erősen visszavett a tempóból. A folytatáshoz az első kettő között kellett végezni.
A középfutamokat és a finálét pénteken rendezik majd.
Forrás: MTI

Tilla és Claudia már gyakorol a Nagy Duettre – vidám videót mutattak a próbáról

„Ez bolond ez az ember?” - Stohl András kiakadt a Nagy Ő bátorságpróbáján

Találkozhatnak a magyar rajongók a világsztárral

Utolsó televíziós szerepében tűnik fel Kálloy Molnár Péter szombaton

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?

Csak a romok maradtak: Sokkoló felvételek készültek Kovács Reniék megsemmisült házáról