
Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja
Kokó szerint a populáris, „celeb box tematikájú” rendezvények és műsorok óriási szolgálatot tehetnek és tesznek is a sportágnak, amely egy kicsit eltűnt a magyar sportszerető közönség radarernyőjéről azóta, hogy ő és Erdei Zsolt visszavonult. Kokó a 2000-es, „Madár” a 2010-es évek első felében. Hozzátette, hogy egyéniségek kellenek ahhoz, hogy egy sportág népszerű legyen, és sajnos az egyéniségek mostanában hiányoznak mind a profi, mind az amatőr bunyónkból – mondta Kokó.
Ezért sokat tehet a HELL Boxing Kings versenysorozat is, az összesen egymillió dolláros pénzdíjjal. A magyar energiaital-gyártó óriási összeggel támogatja a szériát, amelynek keretében tíz országban keresik négy súlycsoport bajnokait. A döntőt december 22-én rendezik a miskolci DVTK Arénában, profi szabályok mellett, 6x3 perces menetidővel. A verseny 7 adásának mindegyikében celebek is ringbe lépnek, magyar részről Brasch Bence, Istenes Bence és Berki Mazsi, melletük pedig kilenc magyar ökölvivó is ott lesz a ringben. A súlycsoportok győztesei nem kevesebb, mint százezer dollárral gazdagodnak, és eljutnak a profik ranglistájára, a Boxrec.com-ra.
Sőt, elnyerik a WBO díszes övét, azért a világszervezetét, amelynek Kovács az európai elnöke. A szövetség már a projekt indulásakor rendkívül értékesnek találta a HELL Boxing Kings versenysorozatot, most először egy nagy presztízsértéket szimbolizáló címet, és a vele járó övet hozott létre a világszervezet, ami azt mutatja, hogy a jövő esetleges bajnokait látják a HELL Boxing Kings győzteseiben.

A titulus, amit elnyernek, a future champion, vagyis a jövő bajnoka lesz, ami azt is jelzi, hogy ezzel megkezdődhet profi pályafutásuk – tette hozzá Kokó, aki bevetette tekintélyét a cím bevezetése érdekében.
Arról nem beszélve, hogy a novemberi startnál és a decemberi döntőn is jelen lesz Roy Jones Jr. a verseny nagykövete, minden idők egyik legsikeresebb bokszolója, aki egy meglepetés produkcióra is készül.
Kokó és Madár is ott volt a DVTK Arénában az eddigi HELL Boxing King eseményeken, Erdei Zsolt tanítványa, Kiss Hunor Levente, a legjobb magyar nehézsúlyú is harcban áll kategóriájában a százezer dolláros fődíjért.
"Meggyőződésem, hogy az ilyen események, mint a Sztárboksz és a HELL Boxing Kings rengeteget tehetnek a sportágunk népszerűsítéséért, sőt, már tettek is, mert amióta ezek a műsorok futnak, megteltek az edzőtermek. És ennek rövid időn belül az eredményekben is meg kell mutatkoznia" – mondta Madár, majd hozzátette, hogy rengeteget jelent a bokszolóknak, ha személyesen szurkolunk nekik, elindult a jegyértékesítés, a HELL Boxing Kings oldalán minden információt megtalálnak róla.
"Gyertek, mert a sztárparádé mellett, átélhetitek az ökölvívás igazi szépségét!"

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek

Előkerültek a halála előtt készült utolsó képek Kálloy Molnár Péterről

Meghalt Kálloy Molnár Péter

Cooky a többkulcsos adórendszer bevezetése ellen: Ha valami jól működik, ne nyúlj hozzá!

„Egy királylányt vittem táncba” – Videón Demcsák Zsuzsa és szalagavatós lánya

Kiderült, mire költi nyereményét Lengyel Johanna

Újabb énekes távozott a Sztárban Sztár All Starsból, megvannak a döntősök

Újabb sztárok lepik el a TV 2 színpadát, vasárnap este minden kiderül

Lekerül a képernyőről a TV 2 sikerműsora, jövő héten már nem látható